Psaltaren 102
1 En Bön dens eländas, när han bedröfvad är, och sin klagan för Herranom utgjuter. Herre, hör mina bön, och låt mitt ropande till dig komma.
A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
2 Fördölj icke ditt ansigte för mig; i nödene böj dina öron till mig; när jag åkallar, så bönhör mig snarliga.
Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
3 Ty mine dagar äro bortgångne såsom en rök, och mine ben äro förbrände såsom en brand.
Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
4 Mitt hjerta är slaget, och förtorkadt såsom hö; så att jag ock förgäter äta mitt bröd.
Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
5 Mine ben låda vid mitt kött, af gråtande och suckande.
Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
6 Jag är lika som en pelikan i öknene; jag är lika som en stenuggla uti de förstörda städer.
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
7 Jag vakar, och är såsom en ensam fogel på taket.
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
8 Dagliga försmäda mig mine fiender, och de som mig bespotta, svärja vid mig.
Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
9 Ty jag äter asko såsom bröd, och blandar min dryck med gråt;
Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
10 För ditt hots och vredes skull; att du hafver upphöjt mig, och i grund nederslagit mig.
A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
11 Mine dagar äro framgångne såsom en skugge, och jag borttorkas såsom gräs.
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
12 Men du, Herre, blifver evinnerliga, och din åminnelse ifrå slägte till slägte.
De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
13 Statt upp, och förbarma dig öfver Zion; ty det är tid, att du äst nådelig, och stunden är kommen.
Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
14 Ty dine tjenare ville gerna, att det skulle bygdt varda, och sågo gerna, att dess sten och kalk tillredd vorde;
Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
15 Att Hedningarna måtte frukta ditt Namn, Herre, och alle Konungar på jordene dina äro;
És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
16 Att Herren bygger Zion, och låter se sig i sin äro.
Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
17 Han vänder sig till de öfvergifnas bön, och försmår icke deras bön.
Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
18 Det varde beskrifvet för de efterkommande; och det folk, som skall skapadt varda, skall lofva Herran.
Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
19 Ty han skådar af sine helga högd, och Herren ser af himmelen på jordena;
Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
20 Att han skall höra dens fångnas suckande, och förlossa dödsens barn;
Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
21 På det de skola i Zion predika Herrans Namn, och hans lof i Jerusalem;
Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
22 När folken sammankomma, och Konungariken, till att tjena Herranom.
Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
23 Han tvingar på vägenom mina kraft; han förkortar mina dagar.
Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
24 Jag säger: Min Gud, tag mig icke bort i mina halfva dagar; dina år vara evinnerliga.
Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
25 Du hafver tillförene grundat jordena, och himlarna äro dina händers verk.
Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
26 De måste förgås, men du blifver; de skola alle föråldras såsom ett kläde; de skola förvandlade varda såsom en klädnad, när du förvandlar dem.
Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
27 Men du blifver såsom du äst, och dine år taga ingen ända.
De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
28 Dina tjenares barn varda blifvande, och deras säd skall trifvas för dig.
A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
