Klagovisorna 5
1 Tänk uppå, Herre, huru oss går; skåda och se uppå vår smälek.
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Vårt arf är främmandom till del vordet, och vår hus utländskom.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 Vi äre faderlöse, och hafvom ingen fader våra mödrar äro såsom enkor.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 Vattnet, som oss tillhörde, måste vi dricka för penningar, vår egen ved måste vi betala.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 Tvång ligger oss på halsen, och om vi än trötte varda, så gifs oss dock ingen hvila.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 Vi hafve måst gifva oss under Egypten och Assur, på det vi dock måtte få bröd, och äta oss mätta.
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Våre fäder hafva syndat, och äro icke mer för handene, och vi måste deras missgerningar umgälla.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Tjenare äro rådande öfver oss, och ingen är, som oss utu deras hand förlossar.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 Vi måste hemta vårt bröd med vår lifsfara för svärdena uti öknene.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Vår hud är förbränd såsom uti enom ugn, för den grufveliga hungren.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 De hafva skämt qvinnorna i Zion, och jungfrurna uti Juda städer.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 Förstarna äro af dem upphängde, och de gamlas person hafver man intet ärat.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 Ynglingarna hafva måst draga qvarnena, och de unge stupa under vedabördor.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 De gamle sitta intet mer i portarna, och ynglingar bruka intet mer strängaspel.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 Vår hjertas glädje hafver en ända, vår dans är vänd uti klagogråt.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 Af vårt hufvud är kronan fallen: Ack ve! att vi så syndat hafve!
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Derföre är ock vårt hjerta bedröfvadt, och vår ögon förmörkrad;
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 För Zions bergs skull, att det så öde ligger, att räfvarna löpa deröfver.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Men du, Herre, som blifver evinnerliga, och din stol i evig tid;
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 Hvi vill du så platt förgäta oss, och så länge platt öfvergifva oss?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 Hemta oss, Herre, åter till dig, att vi måge komma hem igen; förnya våra dagar, lika som de fordom voro.
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 Ty du hafver förkastat oss, och är allt svårliga öfver oss förtörnad.
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
