< Jona 2 >
1 Och Jona bad till Herran sin Gud, i fiskens buk;
És imádkozott Jóna az Örökkévalóhoz, az ő Istenéhez, a halnak beleiből.
2 Och han sade: Jag ropade till Herran i mine ångest, och han svarade mig; jag ropade utu helvetes buk, och du hörde mina röst. (Sheol )
Mondta: Szólítottam szorultságomból az Örökkévalót és meghallgatott engem; az alvilág méhéből fohászkodtam, hallottad szavamat. (Sheol )
3 Du kastade mig uti djupet, midt i hafvet, så att floderna kommo omkring mig; alle dine våger och böljor gingo öfver mig.
Bedobtál engem mélységbe, a tengerek szívébe, s folyam vett körül engem; mind a habjaid és hullámaid átvonultak rajtam!
4 Jag tänkte, att jag bortkastad var ifrå din ögon; men jag skall ännu få se ditt helga tempel.
Én azt mondtam volt: elűzettem a to szemeid elől; ugyan megpillanthatom-e még szent templomodat?
5 Vattnen omhvärfde mig allt intill mitt lif; djupet omgrep mig, sjövassen öfvertäckte mitt hufvud.
Vizek körülfogtak engem lelkemig, ár vett engem körül; nád fonódik a fejemhez.
6 Jag sönk neder till bergsgrunden, jorden hade beslutit mig med sina bommar evinnerliga; men du hafver fört mitt lif utu förderfvet, Herre min Gud.
Hegyek fenekéig szálltam alá, a földnek reteszei elzártak engem örökre, de felhoztad a veremből életemet, Örökkévaló, én Istenem!
7 Då min själ öfvergaf sig, tänkte jag uppå Herran, och min bön kom till dig, uti ditt helga tempel.
Mikor bágyadozott bennem a lelkem, az Örökkévalóra gondoltam – és eljutott hozzád imádságom, a te szent templomodhoz.
8 Men de som förlåta sig uppå sina gerningar, hvilka dock intet äro, de akta intet om nådena.
Akik őrizgetnek hamis hiábavalóságokat, szeretetüket hagyják el.
9 Men jag vill offra med tacksägelse. Min löfte vill jag betala Herranom, att han mig hulpit hafver.
Én pedig a hála szavával áldozni akarok neked, a mit fogadtam, meg akarom fizetni – a segítség az Örökkévalóé!
10 Och Herren sade till fisken, och han utsputade Jona in uppå landet.
És szólt az Örökkévaló a halnak, és kiköpte Jónát a szárazföldre.