Job 7
1 Måste icke menniskan alltid vara i strid på jordene; och hennes dagar äro såsom en dagakarls?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Såsom en dräng åstundar skuggan, och en dagakarl, att hans arbete må vara ute;
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 Så hafver jag väl arbetat hela månaden fåfängt, och bedröfvada nätter äro mig många vordna.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 När jag lägger mig, säger jag: När månn jag skola uppstå? Och sedan räknar jag, när afton skall varda; ty jag var hvarjom manne en styggelse intill mörkret.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Mitt kött är fullt med matk och mull allt omkring; min hud är sammanskrynkt och till intet vorden.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Mine dagar äro snarare bortflogne än en väfspole; och äro förledne utan all förtöfvan.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Tänk uppå, att mitt lif är ett väder, och min ögon komma icke igen till att se det goda;
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Och intet lefvandes öga varder mig mera seendes; din ögon se på mig, deröfver förgås jag.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 Molnet varder allt, och går bort; så ock den som far neder i helvetet, han kommer icke upp igen; (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 Och besitter icke sitt hus igen, och hans rum blifver öde.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Derföre vill jag ock icke förmena minom mun; jag vill tala i mins hjertas ångest, och vill utsäga min själs bedröfvelse.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Är jag ett haf, eller en hvalfisk, att du så förvarar mig?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Ty jag tänkte: Min säng skall trösta mig; mitt lägre skall lisa mig.
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 När jag talar med mig sjelf, så förskräcker du mig med drömmar, och gör mig förfärelse;
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Att min själ önskar sig vara hängd, och min ben döden.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Jag begärar intet mer lefva; håll upp af mig; ty mine dagar äro fåfängelige.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Hvad är en menniska, att du aktar henne högt, och bekymrar dig med henne?
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Du hemsöker henne dagliga, och försöker henne alltid.
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Hvi går du icke ifrå mig, och släpper mig, så länge jag uppsvälger min spott?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Hafver jag syndat, hvad skall jag göra dig, o du menniskors gömmare? Hvi gjorde du mig, att jag uppå dig stöta skulle, och är mig sjelfvom till tunga?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 Och hvi förlåter du mig icke mina missgerning, och tager icke bort mina synd? Ty nu skall jag lägga mig i mull; och när man om morgonen söker mig, är jag då intet till.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
