Job 37
1 Deraf förskräcker sig mitt hjerta, och bäfvar.
Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
2 Hörer hans rösts skall, och det ljud som utaf hans mun går.
Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
3 Han ser under alla himlar, och hans ljus skin uppå jordenes ändar.
az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
4 Efter honom bullrar dundret, han dundrar med ett stort skall; och när hans dundrande hördt varder, kan man intet förhålla det.
Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
5 Gud dundrar med sitt dunder grufveliga, och gör stor ting, och varder dock intet känd.
Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
6 Han talar till snön, så är han straxt här på jordene, och till regnskuren, så är regnskuren der med magt.
Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
7 Man förgömmer sig ibland alla menniskor, att folket skall känna hans verk.
Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
8 Vilddjuret kryper uti skjul, och blifver i sitt rum.
S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
9 Sunnanefter kommer väder, och nordanefter köld.
A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
10 Af Guds anda kommer frost, och stort vatten, då han utgjuter.
Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
11 De tjocke skyar skilja sig, att klart skall varda, och igenom molnet utbrister hans ljus.
Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
12 Han vänder skyarna hvart han vill, att de skola göra allt det han bjuder dem på jordenes krets;
S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
13 Ehvad det är öfver en slägt, eller öfver ett land, då man finner honom barmhertigan.
hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
14 Akta deruppå, Job; statt och förnim Guds under.
Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
15 Vetst du, när Gud låter detta komma öfver dem; och när han låter sina skyars ljus utgå?
Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
16 Vetst du, huru skyarna utsprida sig; hvilka under de fullkomlige veta;
Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
17 Att din kläder varm äro, då landet är stilla af sunnanväder?
Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
18 Ja, du utbreder icke skyarna med honom, hvilke starke äro, och anseende såsom en grund.
Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
19 Låt oss höra hvad vi skole säga honom; förty vi räcke icke intill honom för mörker.
Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
20 Ho skall förtälja honom hvad jag talar? Om någor talar, han varder uppsluken.
Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
21 Nu ser man icke ljuset, som inom skyn lyser; men när vädret blås, göres det klart.
Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
22 Ifrå nordan kommer guld, den förskräckelige Gudi till lof;
Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
23 Men den Allsmägtiga kunna de intet finna, den så stor är i magtene; ty han måste ingen räkenskap göra af sinom rätt och rättfärdigom sakom.
A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
24 Derföre måste menniskorna frukta honom, och han fruktar inga visa.
Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
