Job 32
1 Då vände de tre män åter att svara Job; efter han höll sig rättfärdigan.
Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt:
2 Men Elihu, Baracheels son, af Bus af Kams slägte, vardt vreder uppå Job, att han höll sina själ rättfärdigare än Gud.
Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
3 Ock vardt han vred uppå de tre hans vänner, att de intet svar funno, och dock fördömde Job.
De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
4 Ty Elihu hade bidt, så länge de hade talat med Job, efter de voro äldre än han.
Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála.
5 Derföre, då, han såg, att intet svar var i de tre mäns mun, vardt han vred.
De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja.
6 Och så svarade Elihu, Baracheels son, af Bus, och sade: Jag är ung, och I ären gamle, derföre hafver jag skytt, och fruktat bevisa min konst på eder.
És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
7 Jag tänkte: Låt åren tala, och åldren bevisa vishet.
Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
8 Men anden är i menniskone, och dens Allsmägtigas Ande gör henne förståndiga.
Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
9 Mästarena äro icke de visaste, och de gamle förstå icke hvad rätt är.
Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
10 Derföre vill jag ock tala; hör härtill, jag vill ock bevisa mina konst.
Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
11 Si, jag hafver bidt, medan I talat hafven; jag hafver gifvit akt på edart förstånd, tilldess I hafven gjort en ända på edart tal.
Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
12 Och jag hafver haft akt uppå eder, och si, ingen är ibland eder, som Job straffa, eller till hans ord svara kan.
Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
13 I mågen tilläfventyrs säga: Vi hafve drabbat på vishetena, att Gud hafver bortkastat honom, och ingen annar.
Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember!
14 Det talet gör mig icke fyllest; jag vill intet svara honom, efter som I taladen.
Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
15 Ack! de uppgifvas, och kunna intet mer svara; de kunna intet mer tala.
Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó.
16 Efter jag nu bidt hafver, och de kunna intet tala; förty de stå tyste, och svara intet mer;
Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
17 Vill jag dock svara min part, och bevisa mina konst;
Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
18 Ty jag är så full med ordom, att min ande ängslas i minom buk.
Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek.
19 Si, min buk är såsom must, dem tilltäppt är, hvilken ny fat sönderslår.
Ímé, bensőm olyan, mint az új bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.
20 Jag måste tala, att jag må få andas; jag måste upplycka mina läppar och svara.
Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
21 Jag vill på ingens person se, och ingo mennisko till vilja tala;
Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
22 Förty jag vet icke, om jag så gjorde, om min skapare innan en kort tid mig borttagandes vorde.
Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!
