Job 30
1 Nu le de att mig, som yngre äro än jag; hvilkas fäder jag icke ville vårdat sätta ibland mins hjords hundar;
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Hvilkas förmågo jag för intet höll; de icke till ålders komma kunde;
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 De som för hungers skull och bekymmer ensamme flydde in i öknena, nyliga förderfvade och elände vordne;
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 De som nesslo uppryckte omkring buskarna, och enerötter var deras mat;
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Och då de dem uppryckte, fröjdades de deröfver såsom en tjuf.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 Vid de stygga bäcker bodde de, uti jordkulor och bergskrefvor;
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Emellan buskar ropade de, och ibland tistlar församlade de sig;
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 De lösa och föraktada menniskors barn, de som ringast voro i landena.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 Nu är jag deras strängaspel vorden, och måste vara deras nymäre.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 De styggas vid mig, och draga sig långt ifrå mig; och spara icke att spotta för mitt ansigte.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Ty han hafver spänt mina seno, och hafver ödmjukat mig; och lagt ett betsel i munnen uppå mig.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 På högra sidone, der jag grönskades, satte de sig upp emot mig; och stötte mina fötter bort, och gjorde en väg öfver mig, till att förderfva mig.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 De hafva förspillt mina stigar; det var dem så lätt att göra mig skada, att de ingen hjelp behöfde dertill.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 De äro inkomne såsom genom stora refvor, och äro utan ordan infallne;
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Förskräckelse hafver vändt sig emot mig, och såsom ett väder förföljt mina frihet, och såsom en löpande sky mina helso.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 Men nu utgjuter sig min själ öfver mig, och mine sorgedagar hafva fattat mig.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Om nattena varda min ben allestäds igenomborrad; och de, som mig jaga, läggar sig intet till att sofva.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 Genom stora kraft varder jag margalunda klädd; och de begjorda mig dermed, såsom igenom min kjortels hufvudsmog.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 Man hafver trampat mig i träck, och aktat mig lika emot stoft och asko.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Ropar jag till dig, så svarar du mig intet; går jag fram, så aktar du mig intet.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Du äst mig förvänd till en grufveligan, och drager ditt hat till mig med dine hands starkhet.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Du lyfter mig upp, och låter mig fara uppå vädrena, och försmälter mig krafteliga;
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Ty jag vet, du öfverantvardar mig dödenom; der är det hus, som allom lefvandom förelagdt är.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Dock räcker han icke sina hand ut in i benhuset, och de varda ej ropande öfver sitt förderf.
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Jag gret ju uti den hårda tiden, och min själ varkunnade sig öfver den fattiga.
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Jag vänte det goda, och det onda kom; jag vänte ljuset, och mörkret kom.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Mina inelfvor sjuda, och hålla intet upp; mig är uppåkommen sorgetid.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Jag går bedröfvad, ändock jag på ingen vredgas; jag står upp i menighetene och ropar.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Jag är drakars broder, och strutsfoglars stallbroder.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Min hud öfver mig är svart vorden, och min ben är förtorkad af hetta.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Min harpa är vorden en klagan, och min pipa en gråt.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
