Job 3
1 Derefter upplät Job sin mun, och förbannade sin dag;
Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2 Utbrast, och sade:
Megszólalt Jób és mondta:
3 Den dagen vare förtappad, på hvilkom jag född är; och den natten, då man sade: En man är aflad.
Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4 Den samme dagen vare mörk, och Gud fråge intet efter honom ofvanefter; ingen klarhet skine öfver honom.
Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5 Mörkret behålle honom, och töcken blifve öfver honom med tjockt moln; och dimba om dagen göre honom gräselig.
Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6 Den samma nattena begripe mörker; och glädje sig icke ibland årsens dagar, och komme icke i månadetalet.
Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7 Si, vare den natten ensam, och ingen glädje komme deruti.
Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8 De der dagen förbanna, de förbanne henne; och de som redo äro till att uppväcka Leviathan.
Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9 Hennes stjernor varde mörka; förvänte ljus, och det komme intet; och se intet morgonrodnans ögnabryn;
Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10 Att hon icke igenlyckte mins lifs dörr, och icke bortgömde olyckona för min ögon.
Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11 Hvi blef jag icke straxt död i moderlifvet? Hvi vardt jag icke förgjord, då jag utu moderlifvet kommen var?
Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12 Hvi hafva de tagit mig upp i skötet? Hvi hafver jag ditt spenar?
Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13 Så låge jag nu, och vore stilla; sofve och hade ro;
Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14 Med Konungar och rådherrar på jordene, som bygga det öde är;
királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15 Eller med Förstar, som guld hafva, och sin hus full med silfver;
vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 Eller som den der otida född är fördold, och vore icke till; såsom de unga barn, som aldrig hafva sett ljuset.
Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17 Der måste ju de ogudaktige låta af sitt öfvervåld; der hvilas dock de som mycket omak haft hafva.
Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18 Der hafva fångar frid med androm, och höra icke trugarens röst.
Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19 Der äro både små och store; tjenaren och den som ifrå sin herra fri är.
Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20 Hvi är ljus gifvet dem arma, och lif de bedröfvade hjerta;
Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21 (De der vänta efter döden, och han kommer icke; och uppgrofvo honom väl utu fördold rum;
Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22 De der fröjda sig mycket, och äro glade, att de kunna få grafvena; )
kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23 Och dem månne, hvilkens väg fördold är, och för honom af Gudi skyld varder?
A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24 Förty min suckan är min dagliga spis; mine tårar äro min dryck.
Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25 Ty det jag fruktade, det är kommet öfver mig; och det jag räddes, hafver råkat på mig.
Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26 Var jag icke lyckosam? Var jag icke stilla? Hade jag icke goda ro? Och sådana oro kommer.
Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
