Job 19
1 Job svarade, och sade:
Felele pedig Jób, és monda:
2 Hvi plågen I dock mina själ, och döfven mig neder med ordom?
Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
3 I hafven nu i tio gångor hädat mig, och I skämmen eder intet, att I så omdrifven mig.
Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?
4 Far jag vill, så far jag mig vill.
Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
5 Men I upphäfven eder sannerliga emot mig, och straffen mig till min smälek.
Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?
6 Märker dock en gång, att Gud gör mig orätt, och hafver invefvat mig uti sin garn.
Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.
7 Si, om jag än ropar öfver öfvervåld, så varder jag dock intet hörd; jag ropar, och här är ingen rätt.
Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
8 Han hafver igentäppt min väg, att jag icke kan gå der fram; och hafver satt mörker uppå min stig.
Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
9 Han hafver utuklädt mig mina äro, och tagit kronona utaf mitt hufvud.
Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
10 Han hafver sönderbråkat mig allt omkring, och låter mig gå; och hafver uppryckt mitt hopp såsom ett trä.
Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
11 Hans vrede hafver förgrymmat sig öfver mig, och han håller mig för sin fienda.
Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
12 Hans krigsmän äro tillika komne, och hafva lagt sin väg öfver mig; och hafva lägrat sig allt omkring mina hyddo.
Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
13 Han hafver låtit komma mina bröder långt ifrå mig, och mine kände vänner äro mig främmande vordne.
Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.
14 Mine näste hafva unddragit sig, och mine vänner hafva förgätit mig.
Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
15 Mitt husfolk och mina tjensteqvinnor hålla mig för främmande; jag är vorden okänd för deras ögon.
Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.
16 Jag ropade min tjenare, och han svarade mig intet; jag måste bedja honom med min egen mun.
Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
17 Min hustru stygges vid min anda; jag måste knekta mins lifs barn.
Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.
18 Förakta också mig de unga barn; om jag uppreser mig, så tala de emot mig.
Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
19 Alle mine trogne vänner hafva styggelse vid mig, och de jag kär hade, hafva vändt sig emot mig.
Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
20 Min ben låda vid min hud och kött; jag kan med hudene icke skyla mina tänder.
Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
21 Förbarmer eder öfver mig; förbarmer eder öfver mig, ju I mine vänner; ty Guds hand hafver kommit vid mig.
Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
22 Hvi förföljen I mig såväl som Gud, och kunnen af mitt kött icke mätte varda?
Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
23 Ack! att mitt tal måtte skrifvet varda; ack! att det måtte uti en bok satt varda;
Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
24 Med en jernstyl ingrafvet uti bly; och till en evig åminnelse hugget i sten:
Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!
25 Jag vet att min Förlossare lefver; och han skall på sistone uppväcka mig af jordene;
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
26 Och jag skall sedan med desso mine hud omklädd varda, och skall i mitt kött få se Gud.
És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
27 Honom skall jag mig se, och min ögon skola skåda honom, och ingen annan. Mine njurar äro upptärde uti mino sköte;
A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
28 Ty I sägen: Huru skole vi förfölja honom, och finna en sak emot honom?
Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
29 Frukter eder för svärdet; förty svärdet är en hämnd öfver missgerningar; på det I veta mågen, att näpst är till.
Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!
