Job 10
1 Min själ grufvar sig för mitt lif; min klagan vill jag låta fara fort, och tala i mine själs bedröfvelse;
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 Och säga till Gud: Fördöm mig icke; låt mig få veta, hvarföre du träter med mig.
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 Hafver du der lust till, att du brukar öfvervåld; och förkastar mig, hvilken dina händer gjort hafva; och låter de ogudaktigas anslag komma till äro?
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Hafver du ock då köttslig ögon? Eller ser du såsom en menniska ser?
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Eller är din tid såsom ens menniskos tid; eller din år såsom ens mans år;
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 Att du frågar efter mina orättfärdighet, och uppsöker mina synd;
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 Ändå du vetst, att jag icke är ogudaktig; ändå det är ingen, som kan fria ifrå dine hand?
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 Dina händer hafva fliteliga gjort mig, och allansamman beredt mig; och du nedsänker mig så alldeles.
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Tänk dock uppå, att du hafver gjort mig af ler, och skall åter låta mig komma till jord igen.
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Hafver du icke molkat mig såsom mjölk, och låtit mig ystas såsom ost?
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Du hafver klädt mig uti hud och kött; med ben och senor hafver du sammanfogat mig.
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Lif och välgerning hafver du gjort mig, och ditt uppseende bevarar min anda.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 Och ändå att du fördöljer sådana i ditt hjerta, så vet jag dock likväl, att du kommer det ihåg.
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 Om jag syndar, så märker du det straxt, och låter mina missgerning icke vara ostraffad.
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Är jag ogudaktig, så är mig ve; är jag rättfärdig, så tör jag likväl icke upplyfta mitt hufvud, som den der full är med föraktelse, och ser mina eländhet;
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 Och såsom ett upprest lejon jagar du mig, och handlar åter grufveliga med mig.
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 Du förnyar din vittne emot mig, och gör dina vrede mycken öfver mig; mig plågar det ena öfver det andra.
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 Hvi hafver du låtit mig komma utaf moderlifvet? Ack! att jag dock hade varit förgjord, att intet öga hade sett mig;
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 Så vore jag, såsom den der intet hafver varit till, buren ifrå moderlifvet till grafvena.
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 Vill då icke mitt korta lif hafva en ända? Vill du icke låta af mig, att jag något litet måtte vederqvickas;
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 Förr än jag går bort, och kommer intet igen, nämliga i mörkrens och töcknones land?
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 Det ett land är, hvilkets ljus är tjocka mörkret, och der som ingen skickelighet är; der skenet är såsom en töckna.
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
