Jesaja 26

1 På den tiden skall man sjunga, en sådana viso i Juda land: Vi hafve en fast stad, murar och värn äro helsa.

Ama napon ez éneket énekelik Júda földén: Erős városunk van nékünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt!

2 Låter upp portarna, att det rättfärdiga folket, som tro bevarar, må gå härin.

Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője.

3 Du håller allstädes frid vid magt, efter visst löfte; ty man förlåter sig uppå dig.

Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik;

4 Derföre förlåter eder uppå Herran evinnerliga; ty Herren Gud är en klippa evinnerliga.

Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.

5 Och han nederböjer dem som i höjdene bo; den höga staden förnedrar han; ja, han stöter honom neder till jordena, så att han ligger i stoftet;

Mert meghorgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázá azt, megalázá azt a földig, és a porba dobta azt;

6 Att han med fötter trampad varder; ja, med de fattigas fötter; de arme skola trampa deruppå.

Láb tapodja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai!

7 Men de rättfärdigas väg är slät; de rättfärdigas stig gör du rättan.

Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját.

8 Ty vi vänte efter dig, Herre, uti dins rätts väg; hjertans lust står till ditt Namn och ord.

Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek!

9 Af hjertat begärar jag dig om nattena; med minom anda i mig vakar jag bittida upp till dig; ty der din rätt är på jordene, der lära jorderikes inbyggare rättfärdighet.

Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai.

10 Men om än dem ogudaktigom nåde tillbuden varder, så lära de dock icke rättfärdighet; utan på jordene, der rätt ske skulle, göra de det ondt är; ty de se intet Herrans härlighet.

Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.

11 Herre, din hand är upphöjd, det se de intet; men när de få se det, så skola de på skam komma, uti nit öfver Hedningarna; dertill skall du förtära dem med eld, der du dina fiendar med förtärer.

Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet.

12 Men oss, Herre, varder du frid skaffandes; ty allt det vi uträtte, det hafver du gifvit oss.

Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.

13 Herre, vår Gud, det råda väl andre herrar öfver oss utan dig; men vi tänke dock allena uppå dig och ditt Namn.

Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsőítjük neved!

14 De döde få icke lif, de afledne stå icke upp; ty du hafver sökt dem, och förgjort dem, och all deras åminnelse tillintetgjort.

A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el őket, és eltörléd emlékezetöket.

15 Men, Herre, du håller det fram ibland Hedningarna, du håller det alltså fram ibland Hedningarna; du beviser dina härlighet, och kommer långt bort, allt intill verldenes ända.

Megszaporítád e népet, Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsőítéd, kiterjesztetted a földnek minden határait.

16 Herre, när bedröfvelse på färde är, så söker man dig; när du tuktar dem, så ropa de med ängslan.

Oh Uram! a szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod.

17 Lika som en hafvandes qvinna, då det lider till födslostundena, så är henne ångest, ropar i sin värk; alltså går ock oss, Herre, för ditt ansigte.

Miként a terhes asszony, a ki közel a szűléshez, vajudik, felkiált fájdalmiban, előtted olyanok voltunk, Uram!

18 Vi äre också hafvande, och hafvom ångest, att vi som nogast kunne andas; dock kunne vi intet hjelpa jordene, och inbyggarena på jordenes krets vilja icke falla.

Mint terhesek vajudtunk, de csak szelet szűltünk: szabadulása nem lőn e földnek, és nem hulltak el a föld kerekségének lakói.

19 Men dine döde skola lefva, och med lekamenom uppstå igen. Vaker upp och berömmer eder, I som liggen under jordene; ty din dagg är en grön marks dagg, och jorden skall gifva ifrå sig de döda.

Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!

20 Gack bort, mitt folk, uti en kammar, och slut dörrena igen efter dig; fördölj dig ett litet ögnablick, så länge vreden går öfver.

Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!

21 Ty si, Herren varder utgångandes af sitt rum, till att besöka jordenes inbyggares ondsko öfver dem, så att jorden skall uppenbara deras blod, och icke mer öfverskyla dem som på henne slagne äro.

Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!