Jesaja 26

1 På den tiden skall man sjunga, en sådana viso i Juda land: Vi hafve en fast stad, murar och värn äro helsa.

Azon a napon éneklik azt a dalt Jehúda országában: Erős városunk van, a segítséget teszi fallá és bástyává.

2 Låter upp portarna, att det rättfärdiga folket, som tro bevarar, må gå härin.

Nyissátok ki a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nemzet, a hűséget őrző.

3 Du håller allstädes frid vid magt, efter visst löfte; ty man förlåter sig uppå dig.

A lelkület szilárd, megóvod a békét, a békét; mert benned bízik.

4 Derföre förlåter eder uppå Herran evinnerliga; ty Herren Gud är en klippa evinnerliga.

Bízzatok az Örökkévalóban mindétig, mert Jáh, az Örökkévaló örök szikla.

5 Och han nederböjer dem som i höjdene bo; den höga staden förnedrar han; ja, han stöter honom neder till jordena, så att han ligger i stoftet;

Mert lealázta a magasban lakókat, a fölemelkedő várat; lealacsonyítja, alacsonyítja a földig, éreti a porig.

6 Att han med fötter trampad varder; ja, med de fattigas fötter; de arme skola trampa deruppå.

Láb tapossa, a szegénynek lábai, a szűkölködők léptei.

7 Men de rättfärdigas väg är slät; de rättfärdigas stig gör du rättan.

Az igaznak útja egyenesség; egyenes, te az igaznak ösvényét egyengeted.

8 Ty vi vänte efter dig, Herre, uti dins rätts väg; hjertans lust står till ditt Namn och ord.

Ítéleteid útján is, Örökkévaló, reméltünk benned, nevedre és emlékedre kívánkozik a lélek.

9 Af hjertat begärar jag dig om nattena; med minom anda i mig vakar jag bittida upp till dig; ty der din rätt är på jordene, der lära jorderikes inbyggare rättfärdighet.

Lelkemmel kívántalak az éjjel, szellememmel is én bennem kereslek: mert midőn ítéleteid a földre jutnak, igazságot tanulnak a világ lakói.

10 Men om än dem ogudaktigom nåde tillbuden varder, så lära de dock icke rättfärdighet; utan på jordene, der rätt ske skulle, göra de det ondt är; ty de se intet Herrans härlighet.

Ha megkegyelmeztetik a gonosz, nem tanul igazságot, a jogosság országában jogtalankodik és nem látja az Örökkévaló felségét.

11 Herre, din hand är upphöjd, det se de intet; men när de få se det, så skola de på skam komma, uti nit öfver Hedningarna; dertill skall du förtära dem med eld, der du dina fiendar med förtärer.

Örökkévaló, magas a te kezed, de nem látják, lássák szégyenülve a népért való buzgalmat, az ellenségeidet érő tűz is eméssze meg őket.

12 Men oss, Herre, varder du frid skaffandes; ty allt det vi uträtte, det hafver du gifvit oss.

Örökkévaló, békét szerzel majd nekünk, mert mind a mi dolgainkat is művelted nekünk.

13 Herre, vår Gud, det råda väl andre herrar öfver oss utan dig; men vi tänke dock allena uppå dig och ditt Namn.

Örökkévaló, mi Istenünk, bírtak bennünket urak rajtad kívül; egyedül általad emlegetjük nevedet.

14 De döde få icke lif, de afledne stå icke upp; ty du hafver sökt dem, och förgjort dem, och all deras åminnelse tillintetgjort.

Holtak nem élednek föl, árnyak nem támadnak föl, ezért rendelted és megsemmisítetted őket és kipusztítottad minden emléküket.

15 Men, Herre, du håller det fram ibland Hedningarna, du håller det alltså fram ibland Hedningarna; du beviser dina härlighet, och kommer långt bort, allt intill verldenes ända.

Gyarapítottad a nemzetet, Örökkévaló, gyarapítottad a nemzetet, megdicsőültél, messzivé tetted mind a föld végeit.

16 Herre, när bedröfvelse på färde är, så söker man dig; när du tuktar dem, så ropa de med ängslan.

Örökkévaló, a szorultságban gondoltak rád, halk fohászuk ömlött, midőn fenyítésed érte őket.

17 Lika som en hafvandes qvinna, då det lider till födslostundena, så är henne ångest, ropar i sin värk; alltså går ock oss, Herre, för ditt ansigte.

Mint várandós, ki közel van a szüléshez, vajúdik, kiált fájdalmaiban, úgy voltunk mi előtted, Örökkévaló.

18 Vi äre också hafvande, och hafvom ångest, att vi som nogast kunne andas; dock kunne vi intet hjelpa jordene, och inbyggarena på jordenes krets vilja icke falla.

Várandósak voltunk, vajúdtunk, mintegy szelet szültünk; segítség nem érkezett az országba és nem születnek meg világlakók.

19 Men dine döde skola lefva, och med lekamenom uppstå igen. Vaker upp och berömmer eder, I som liggen under jordene; ty din dagg är en grön marks dagg, och jorden skall gifva ifrå sig de döda.

Éledjenek föl a te halottaid, hulláim támadjanak föl; ébredjetek és ujjongjatok, ti porban lakozók, mert világosság harmata a te harmatod és a föld megszüli az árnyakat.

20 Gack bort, mitt folk, uti en kammar, och slut dörrena igen efter dig; fördölj dig ett litet ögnablick, så länge vreden går öfver.

Eredj népem, menj be kamaráidba és zárd be mögötted ajtódat, rejtőzzél el kis pillanatra, míg elmúlik a harag.

21 Ty si, Herren varder utgångandes af sitt rum, till att besöka jordenes inbyggares ondsko öfver dem, så att jorden skall uppenbara deras blod, och icke mer öfverskyla dem som på henne slagne äro.

Mert íme az Örökkévaló elindul helyéről, hogy megbüntesse bűnéért a föld lakóját; és feltakarja a föld a rajta elontott vért és nem fedi be többé a rajta megölteket.