Predikaren 1
1 Detta är Predikarens ord, Davids sons, Konungs i Jerusalem.
Szavai Kóhéletnek, Dávid fiának, a ki király volt Jeruzsálemben.
2 Allt är fåfängelighet, sade Predikaren; allt är icke annat än fåfängelighet.
Hiúságok hiúsága, mondja Kóhélet, hiúságok hiúsága, minden hiúság!
3 Hvad hafver menniskan mer af alla sine mödo, som hon hafver under solene?
Mi nyeresége van az embernek minden fáradságában, melylyel fárad a nap alatt?
4 En slägt förgås, den andra kommer till; men jorden blifver evinnerliga.
Nemzedék megy s nemzedék jön, de a föld fönnáll örökké.
5 Solen går upp, och går neder, och löper till sitt rum, att hon der igen uppgå skall.
S fölkél a nap és lenyugszik a nap, s a helyére siet, a hol fölkél.
6 Vädret går söder ut, och kommer norr igen, och åter på det rum igen, der det begynte.
Megy délnek, majd északnak kerül át, folyton kerűlve jár a szél és kerüléseihez tér vissza a szél.
7 Alla floder löpa i hafvet, dock varder icke hafvet dess fullare; till det rum, der de utflyta, dit flyta de igen.
Mind a patakok a tengerbe folynak, de a tenger nem telik meg; azon helyre, a hova folynak a patakok, oda folynak ők ismét.
8 All ting är mödosam, så att ingen kan uttalat. Ögat ser sig aldrig mätt, och örat hörer sig aldrig mätt.
Mind a dolgok fáradoznak: nem bírja senki elmondani, szem nem lakik jó1 látással és fű1 nem telik meg hallással.
9 Hvad är det, som skedt är? Detsamma, som härefter ske skall. Hvad är det man gjort hafver? Detsamma, som man härefter ännu göra skall; och sker intet nytt under solene.
A mi volt, ugyancsak az, a mi lesz, a mi történt, ugyancsak az, a mi történni fog; s nincs semmi új a nap alatt.
10 Sker ock något, der man af sägs kan: Si, det är nytt? Ty det är ock förr skedt i de förra tider, som för oss varit hafva.
Van dolog, melyről azt mondják: nézd, ez új – rég meg volt az ősidőkben, melyek előttünk voltak.
11 Man kommer intet ihåg, huru det tillförene gånget är, ej heller kommer man ihåg, hvad härefter kommer, när dem som tillkommande äro.
Nincs megemlékezés az előbbiekről, s az utóbbiakról sem, a kik lesznek majd, nem lesz megemlékezés azoknál, kik legutóbb lesznek.
12 Jag, Predikare, var Konung öfver Israel i Jerusalem;
Én, Kóhélet, király voltam Izraél fölött Jeruzeálemben.
13 Och gaf mitt hjerta till att visliga söka och ransaka allt det man gör under himmelen. Sådana usla mödo hafver Gud gifvit menniskors barn, att de sig deruti qvälja skola.
És rá adtam szívemet, hogy kutassak és vizsgálódjam a bölcseséggel mind arról, a mi történt az ég alatt; rossz egy bajlódás az, melyet Isten adott az ember fiainak, hogy vele bajlódjanak.
14 Jag såg på allt det under solene sker, och si, det var allt fåfängelighet och jämmer.
Láttam mind a dolgokat, melyek történtek a nap alatt; s íme mind hiúság és szélnek hajhászása.
15 Krokot kan icke varda rätt; icke heller kunna bristerna varda räknade.
A mi görbe, nem bír egyenessé válni, és hiányt nem lehet számlálni.
16 Jag sade i mitt hjerta: Si, jag är härlig vorden, och hafver mer vishet, än alla de som för mig varit hafva i Jerusalem, och mitt hjerta hafver mycket lärt och försökt.
Beszéltem én szívemmel, mondván: én íme nagyobbítottam és gyarapítottam bölcsességemet mindazok fölött, kik előttem voltak Jeruzsálem fölött, és szívem sok bölcsességet és tudást látott.
17 Och gaf också mitt hjerta dertill, att jag måtte lära vishet, och dårskap, och klokhet; men jag förnam, att det är ock möda.
És ráadtam szívemet, bogy megismerjek bölcseséget, és megismerjek eszelősséget és balgaságot; megismertem, hogy ez is szélnek hajhászata.
18 Ty der mycken vishet är, der är mycken grämelse; och den mycket försöker, han måste mycket lida.
Mert a hol sok a bölcseség, sok a boszúság; és a ki tudást gyarapít, fájdalmat gyarapít.
