Job 14

1 EL HOMBRE nacido de mujer, corto de días, y harto de sinsabores:

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

2 Que sale como una flor y es cortado; y huye como la sombra, y no permanece.

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

3 ¿Y sobre éste abres tus ojos, y me traes á juicio contigo?

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

4 ¿Quién hará limpio de inmundo? Nadie.

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

5 Ciertamente sus días están determinados, y el número de sus meses está cerca de ti: tú le pusiste términos, de los cuales no pasará.

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

6 Si tú lo dejares, él dejará [de ser]: entre tanto deseará, como el jornalero, su día.

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

7 Porque si el árbol fuere cortado, aun queda de él esperanza; retoñecerá aún, y sus renuevos no faltarán.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

8 Si se envejeciere en la tierra su raíz, y su tronco fuere muerto en el polvo,

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

9 Al percibir el agua reverdecerá, y hará copa como planta.

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

10 Mas el hombre morirá, y será cortado; y perecerá el hombre, ¿y dónde estará él?

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

11 Las aguas de la mar se fueron, y agotóse el río, secóse.

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

12 Así el hombre yace, y no se tornará á levantar: hasta que no haya cielo no despertarán, ni se levantarán de su sueño.

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

13 ¡Oh quién me diera que me escondieses en el sepulcro, que me encubrieras hasta apaciguarse tu ira, que me pusieses plazo, y de mí te acordaras! (Sheol h7585)

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)

14 Si el hombre muriere, ¿[volverá] á vivir? Todos los días de mi edad esperaré, hasta que venga mi mutación.

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

15 Aficionado á la obra de tus manos, llamarás, y yo te responderé.

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

16 Pues ahora me cuentas los pasos, y no das tregua á mi pecado.

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

17 Tienes sellada en saco mi prevaricación, y coacervas mi iniquidad.

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

18 Y ciertamente el monte que cae se deshace, y las peñas son traspasadas de su lugar;

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

19 Las piedras son desgastadas con el agua impetuosa, que se lleva el polvo de la tierra: de tal manera haces tú perecer la esperanza del hombre.

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

20 Para siempre serás más fuerte que él, y él se va; demudarás su rostro, y enviaráslo.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

21 Sus hijos serán honrados, y él no lo sabrá; ó serán humillados, y no entenderá de ellos.

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

22 Mas su carne sobre él se dolerá, y entristecerse ha en él su alma.

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.