Job 14
1 El hombre nacido de mujer, corto de días, y harto de desabrimiento.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 Que sale como una flor, y luego es cortado; y huye como la sombra, y no permanece.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 ¿Y sobre este abres tus ojos, y me traes a juicio contigo?
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 ¿Quién hará limpio de inmundo? Nadie.
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Ciertamente sus días están determinados, y el número de sus meses está cerca de ti: tú le pusiste términos, de los cuales no pasará.
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Si tú le dejares, él dejará de ser: entre tanto deseará, como el jornalero, su día.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Porque si el árbol fuere cortado, aun queda de él esperanza: retoñecerá aun, y sus renuevos no faltarán.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Si se envejeciere en la tierra su raíz, y su tronco fuere muerto en el polvo:
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 Al olor del agua reverdecerá, y hará copa, como nueva planta.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 Mas cuando el hombre morirá, y será cortado, y perecerá el hombre, ¿dónde estará él?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 Las aguas de la mar se fueron, y el río se secó: secóse.
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 Así el hombre yace, y no se tornará a levantar: hasta que no haya cielo, no despertarán, ni recordarán de su sueño.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 ¡Oh quién me diese que me escondieses en la sepultura, y que me encubrieses, hasta que tu ira reposase; que me pusieses plazo, y te acordases de mí! (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 Si el hombre se muriere, ¿ volverá él a vivir? Todos los días de mi edad esperaría, hasta que viniese mi mutación.
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Entonces aficionado a la obra de tus manos llamar me has, y yo te responderé.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 Porque ahora me cuentas los pasos, y no das dilación a mi pecado.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 Tienes sellada en manojo mi prevaricación, y añades a mi iniquidad.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 Y ciertamente el monte que cae, desfallece; y las peñas son traspasadas de su lugar.
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 Las piedras son quebrantadas con el agua impetuosa, que se lleva el polvo de la tierra: así haces perder al hombre la esperanza.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Para siempre serás más fuerte que él, y él irá: demudarás su rostro, y le enviarás.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 Sus hijos serán honrados, y él no lo sabrá; o serán afligidos, y no dará cata en ello.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 Mas mientras su carne estuviere sobre él, se dolerá; y su alma se entristecerá en él.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
