Job 7
1 ¿No es el destino del hombre en la tierra una lucha? ¿No son sus días como los de un jornalero,
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Como el esclavo que anhela la sombra o como un jornalero que espera su pago?
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 Así yo heredé meses sin provecho y me fueron asignadas noches de aflicción.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Cuando estoy acostado digo: ¿Cuándo me levantaré? Y la noche se alarga, y me lleno de inquietudes hasta el alba.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Mi carne está cubierta de gusanos y de costras de polvo. Mi piel se agrieta y supura.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Mis días se me van más veloces que la lanzadera y se me acaban sin esperanza.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Acuérdate que mi vida es un soplo. Mis ojos no volverán a ver el bien.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 El ojo del que me ve ya no me verán. Tus ojos se fijarán en mí, pero no existiré.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 No regresa a su vivienda y ya no lo reconoce su lugar.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Por tanto, no refrenaré mi boca. Hablaré en la angustia de mi espíritu. Me quejaré en la amargura de mi alma.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 ¿Soy yo el mar o el monstruo marino para que asignes guardia sobre mí?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Si digo: Me consolará mi lecho, mi cama aliviará mi queja,
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 entonces me aterras con sueños y me turbas con visiones.
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 De manera que mi alma prefiere la asfixia, la muerte más bien que mis huesos.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Repugno la vida. No voy a vivir para siempre. Déjame, mis días son vanidad.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 ¿Qué es el hombre para que lo engrandezcas, para que te preocupes por él,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 para que lo examines cada mañana y lo pruebes en todo momento?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 ¿Hasta cuándo no apartarás tu mirada de mí, ni me soltarás para que trague saliva?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Si pequé, ¿cuál [daño] te hago a Ti, oh Guardián de los hombres? ¿Por qué me pones como blanco tuyo hasta convertirme en una carga para mí mismo?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 ¿Por qué no quitas mi rebelión y perdonas mi iniquidad? Porque ahora me acostaré en el polvo. Tú me buscarás, pero no estaré.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
