Job 29

1 Entonces Job respondió:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

2 Ojalá volviera a ser como en meses pasados, como en los días cuando ʼElohim me vigilaba,

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

3 cuando su lámpara estaba sobre mi cabeza y a su luz yo caminaba en la oscuridad,

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;

4 aquellos días de mi vigor cuando la amistad íntima de ʼElohim velaba sobre mi vivienda,

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

5 cuando ʼEL-Shadday aún estaba conmigo, y mis hijos alrededor de mí,

Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;

6 cuando mis pasos eran lavados con mantequilla y la roca me derramaba ríos de aceite,

Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

7 cuando iba a la puerta de la ciudad y en la plaza preparaba mi asiento.

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

8 Los jóvenes me veían y se escondían. Los ancianos se levantaban y permanecían en pie.

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.

9 Los magistrados detenían sus palabras y ponían la mano sobre sus bocas.

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

10 La voz de los nobles enmudecía y su lengua se les pegaba al paladar.

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

11 Los oídos que me escuchaban me llamaban bienaventurado, y los ojos que me miraban daban testimonio a mi favor.

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

12 Porque yo libraba al pobre que clamaba y al huérfano que no tenía ayudador.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

13 La bendición del que iba a perecer caía sobre mí, y daba alegría al corazón de la viuda.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

14 Me vestía de rectitud y con ella me cubría. Mi justicia era como un manto y un turbante.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

15 Yo era ojos para el ciego y pies para el cojo.

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

16 Era padre de los menesterosos. Me informaba con diligencia de la causa que no entendía.

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

17 Rompía las quijadas del perverso y de sus dientes arrancaba la presa.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

18 Me decía: En mi nido moriré, y como la arena multiplicaré mis días.

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

19 Mi raíz se extendía hacia las aguas, y el rocío pernoctaba en mi ramaje.

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

20 Mi honra se renovaba en mí, y mi arco se fortalecía en mi mano.

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

21 Me escuchaban, esperaban y guardaban silencio ante mi consejo.

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

22 Después de mi palabra no replicaban. Mi razón destilaba sobre ellos.

Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.

23 La esperaban como a la lluvia temprana, y abrían su boca como a la lluvia tardía.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

24 Si me reía con ellos, no lo creían, y no tenían en menos la luz de mi semblante.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

25 Yo les escogía el camino, y me sentaba entre ellos como su jefe. Yo vivía como un rey en medio de su tropa, como el que consuela a los que están de duelo.

Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.