Job 29

1 Entonces Job respondió:

És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:

2 Ojalá volviera a ser como en meses pasados, como en los días cuando ʼElohim me vigilaba,

Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;

3 cuando su lámpara estaba sobre mi cabeza y a su luz yo caminaba en la oscuridad,

mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!

4 aquellos días de mi vigor cuando la amistad íntima de ʼElohim velaba sobre mi vivienda,

Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;

5 cuando ʼEL-Shadday aún estaba conmigo, y mis hijos alrededor de mí,

midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;

6 cuando mis pasos eran lavados con mantequilla y la roca me derramaba ríos de aceite,

midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.

7 cuando iba a la puerta de la ciudad y en la plaza preparaba mi asiento.

Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:

8 Los jóvenes me veían y se escondían. Los ancianos se levantaban y permanecían en pie.

megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;

9 Los magistrados detenían sus palabras y ponían la mano sobre sus bocas.

vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;

10 La voz de los nobles enmudecía y su lengua se les pegaba al paladar.

előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.

11 Los oídos que me escuchaban me llamaban bienaventurado, y los ojos que me miraban daban testimonio a mi favor.

Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.

12 Porque yo libraba al pobre que clamaba y al huérfano que no tenía ayudador.

Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.

13 La bendición del que iba a perecer caía sobre mí, y daba alegría al corazón de la viuda.

Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.

14 Me vestía de rectitud y con ella me cubría. Mi justicia era como un manto y un turbante.

Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.

15 Yo era ojos para el ciego y pies para el cojo.

Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;

16 Era padre de los menesterosos. Me informaba con diligencia de la causa que no entendía.

apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.

17 Rompía las quijadas del perverso y de sus dientes arrancaba la presa.

Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.

18 Me decía: En mi nido moriré, y como la arena multiplicaré mis días.

Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;

19 Mi raíz se extendía hacia las aguas, y el rocío pernoctaba en mi ramaje.

gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;

20 Mi honra se renovaba en mí, y mi arco se fortalecía en mi mano.

dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.

21 Me escuchaban, esperaban y guardaban silencio ante mi consejo.

Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.

22 Después de mi palabra no replicaban. Mi razón destilaba sobre ellos.

Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;

23 La esperaban como a la lluvia temprana, y abrían su boca como a la lluvia tardía.

s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.

24 Si me reía con ellos, no lo creían, y no tenían en menos la luz de mi semblante.

Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.

25 Yo les escogía el camino, y me sentaba entre ellos como su jefe. Yo vivía como un rey en medio de su tropa, como el que consuela a los que están de duelo.

Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.