Job 4

1 Entonces Elifaz, el temanita, respondió,

És felele a témáni Elifáz, és monda:

2 “Si alguien se aventura a hablar contigo, ¿te apenarás? Pero, ¿quién puede abstenerse de hablar?

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?

3 He aquí que has instruido a muchos, has fortalecido las manos débiles.

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;

4 Tus palabras han sostenido al que estaba cayendo, has hecho firmes las rodillas débiles.

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;

5 Pero ahora ha llegado a ti, y te desmayas. Te toca, y te sientes perturbado.

Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!

6 ¿No es tu piedad tu confianza? ¿No es la integridad de tus caminos tu esperanza?

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?

7 “¿Recuerdas, ahora, a quien pereció siendo inocente? ¿O dónde se cortó el montante?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

8 Según lo que he visto, los que aran la iniquidad y sembrar problemas, cosechar lo mismo.

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

9 Por el soplo de Dios perecen. Por la explosión de su ira son consumidos.

Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.

10 El rugido del león, y la voz del león feroz, los dientes de los jóvenes leones, están rotos.

Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

11 El viejo león perece por falta de presa. Los cachorros de la leona están dispersos por el mundo.

Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.

12 “Ahora bien, una cosa me fue traída en secreto. Mi oído recibió un susurro de ella.

Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

13 En los pensamientos de las visiones de la noche, cuando el sueño profundo cae sobre los hombres,

Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

14 me invadió el miedo y el temblor, que hizo temblar todos mis huesos.

Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

15 Entonces un espíritu pasó ante mi rostro. El vello de mi carne se erizó.

Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.

16 Se quedó quieto, pero no pude discernir su aspecto. Una forma estaba ante mis ojos. Silencio, luego escuché una voz que decía,

Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:

17 “¿Será el hombre mortal más justo que Dios? ¿Puede un hombre ser más puro que su Creador?

Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?

18 He aquí que no se fía de sus siervos. Acusa a sus ángeles de error.

Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:

19 Cuánto más los que habitan en casas de barro, cuyos cimientos están en el polvo, ¡que son aplastados ante la polilla!

Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

20 Entre la mañana y la noche son destruidos. Perecen para siempre sin tener en cuenta nada.

Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

21 ¿No está la cuerda de su tienda arrancada dentro de ellos? Mueren, y eso sin sabiduría”.

Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?