Job 10
1 “Mi alma está cansada de mi vida. Daré curso libre a mi queja. Hablaré con la amargura de mi alma.
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 Le diré a Dios: “No me condenes. Muéstrame por qué contiendes conmigo.
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 ¿Es bueno para ti que oprimas, que desprecies el trabajo de tus manos, y sonreír al consejo de los malvados?
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 ¿Tienes ojos de carne? ¿O ves como ve el hombre?
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Son tus días como los de los mortales, o tus años como los del hombre,
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 que indaguen en mi iniquidad, ¿y buscar mi pecado?
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 Aunque sabes que no soy malvado, no hay nadie que pueda liberar de su mano.
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 “‘Tus manos me han enmarcado y me han formado por completo, y sin embargo me destruyes.
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Acuérdate, te lo ruego, de que me has formado como el barro. ¿Volverás a convertirme en polvo?
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 No me has derramado como la leche, y me cuajó como un queso?
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Me has vestido de piel y carne, y me unió con huesos y tendones.
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Me has concedido la vida y la bondad amorosa. Su visita ha preservado mi espíritu.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 Sin embargo, escondiste estas cosas en tu corazón. Sé que esto es contigo:
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 si peco, entonces me marcas. No me absolverás de mi iniquidad.
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Si soy malvado, ay de mí. Si soy justo, todavía no levantaré la cabeza, llenándose de desgracia, y consciente de mi aflicción.
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 Si mi cabeza está en alto, me cazan como a un león. De nuevo te muestras poderoso ante mí.
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 Renováis vuestros testigos contra mí, y aumentar su indignación sobre mí. Los cambios y la guerra están conmigo.
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 “‘¿Por qué, pues, me has sacado del vientre? Ojalá hubiera renunciado al espíritu, y ningún ojo me hubiera visto.
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 debería haber sido como si no lo hubiera sido. Debería haber sido llevado desde el vientre a la tumba.
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 ¿No son pocos mis días? ¡Para! Dejadme en paz, para que pueda encontrar un poco de consuelo,
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 antes de ir a donde no volveré, a la tierra de las tinieblas y de la sombra de la muerte;
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 la tierra oscura como la medianoche, de la sombra de la muerte, sin ningún tipo de orden, donde la luz es como la medianoche”.
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
