Salmos 137

1 Cuando nos sentábamos a orillas de los ríos de Babilonia, llorábamos al recordar a Sión.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 Colgábamos nuestras arpas en los sauces.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 Porque aquellos que nos habían llevado cautivos nos pedían canciones, nuestros opresores nos pedían que cantáramos cánticos alegres de Jerusalén.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Pero, ¿Cómo podríamos cantar una canción dedicada al Señor en tierras paganas?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 Si llegara a olvidar a Jerusalén, que mi diestra olvide cómo tocar;

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Si no llego a recordarte y si no considero a Jerusalén mi gran alegría, que mi lengua se pegue al techo de mi boca.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Señor, recuerda lo que el pueblo de Edom hizo el día que Jerusalén cayó, ellos dijeron “¡Destrúyanla! ¡Destrúyanla hasta los cimientos!”

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Hija de Babilonia, ¡serás destruida! ¡Dichoso el que haga pagar lo que nos hiciste, el que haga contigo lo que hiciste a nosotros!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 ¡Dichoso el que agarre a tus pequeños y los estrelle contra las rocas!

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!