Salmos 137

1 Cuando nos sentábamos a orillas de los ríos de Babilonia, llorábamos al recordar a Sión.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 Colgábamos nuestras arpas en los sauces.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 Porque aquellos que nos habían llevado cautivos nos pedían canciones, nuestros opresores nos pedían que cantáramos cánticos alegres de Jerusalén.

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 Pero, ¿Cómo podríamos cantar una canción dedicada al Señor en tierras paganas?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 Si llegara a olvidar a Jerusalén, que mi diestra olvide cómo tocar;

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 Si no llego a recordarte y si no considero a Jerusalén mi gran alegría, que mi lengua se pegue al techo de mi boca.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Señor, recuerda lo que el pueblo de Edom hizo el día que Jerusalén cayó, ellos dijeron “¡Destrúyanla! ¡Destrúyanla hasta los cimientos!”

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Hija de Babilonia, ¡serás destruida! ¡Dichoso el que haga pagar lo que nos hiciste, el que haga contigo lo que hiciste a nosotros!

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 ¡Dichoso el que agarre a tus pequeños y los estrelle contra las rocas!

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!