Job 7

1 “¿No es la vida de los seres humanos como una condena a trabajos forzados? ¿No pasan sus días como los de un jornalero?

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

2 Como un esclavo que anhela un poco de sombra, como un obrero que espera ansiosamente el día de la paga,

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

3 me han tocado meses de vacío y noches de miseria.

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

4 Cuando me acuesto me pregunto: ‘¿Cuándo me levantaré?’ Pero la noche sigue y sigue, y doy vueltas en la cama hasta el amanecer.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.

5 Mi cuerpo está cubierto de gusanos y sucio; mi piel está agrietada, con llagas que supuran.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

6 Mis días pasan más rápido que la lanzadera de un tejedor y llegan a su fin sin esperanza.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7 Recuerda que mi vida es sólo un soplo; no volveré a ver la felicidad.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

8 Los que me miran ya no me verán; sus ojos me buscarán, pero yo me habré ido.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!

9 Cuando una nube desaparece, se va, al igual que quien baja al Seol no vuelve a subir. (Sheol h7585)

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)

10 Nunca volverán a casa, y la gente que conocían los olvidará.

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

11 “Entonces no, no me callaré; hablaré en la agonía de mi espíritu; me quejaré en la amargura de mi alma.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

12 ¿Acaso soy el mar, o soy un monstruo marino para que ustedes tengan que cuidarme?

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

13 Si me digo a mí mismo: ‘Me sentiré mejor si me acuesto en mi cama’, o ‘me servirá recostarme en mi sofá’,

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

14 entonces me asustas tanto con sueños y con visiones

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

15 que prefiero ser estrangulado; prefiero morir antes que convertirme en un simple saco de huesos.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

16 “¡Odio mi vida! Sé que no viviré mucho tiempo. Déjame en paz porque mi vida es sólo un soplo.

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

17 ¿Por qué los seres humanos son tan importantes para ti? ¿Por qué te preocupas tanto por ellos

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

18 que los vigilas cada mañana y los examinas a cada momento? ¿No dejarás nunca de mirarme?

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

19 ¿No me dejarás nunca en paz el tiempo suficiente para recuperar el aliento?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

20 ¿Qué he hecho mal? ¿Qué te he hecho, Vigilante de la Humanidad? ¿Por qué me has convertido en tu objetivo, de tal modo que soy una carga hasta para mí mismo?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

21 Si es así, ¿por qué no perdonas mis pecados y quitas mi culpa? Ahora mismo voy a tumbarme en el polvo, y aunque me busques, me habré ido”.

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.