Job 29
1 Job siguió hablando.
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 “¡Ojalá volviera a los viejos tiempos en que Dios me cuidaba!
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 Su luz brillaba sobre mí y alumbraba mi camino en la oscuridad.
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 Cuando era joven y fuerte, Dios era mi amigo y me hablaba en mi casa.
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 El Todopoderoso seguía conmigo y estaba rodeado de mis hijos.
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 Mis rebaños producían mucha leche, y el aceite fluía libremente de mis prensas de aceitunas.
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Salí a la puerta de la ciudad y me senté en la plaza pública.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Los jóvenes me veían y se apartaban del camino; los ancianos me defendían.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Los dirigentes guardaron silencio y se taparon la boca con las manos.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 Las voces de los funcionarios se acallaron; se callaron en mi presencia.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 “Todos los que me escuchaban me alababan; los que me veían me elogiaban,
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 porque daba a los pobres que me llamaban y a los huérfanos que no tenían quien los ayudara.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 Los que estaban a punto de morir me bendijeron; hice cantar de alegría a la viuda.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Siendo sincero y actuando correctamente eran lo que yo llevaba como ropa.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Fui como los ojos para los ciegos y los pies para los cojos.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 Fui como un padre para los pobres, y defendí los derechos de los extranjeros.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Rompí la mandíbula de los malvados y les hice soltar su presa de los dientes.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Pensé que moriría en casa, después de muchos años.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Como un árbol, mis raíces se extienden hasta el agua; el rocío se posa en mis ramas durante la noche.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Siempre se me concedían nuevos honores; mi fuerza se renovaba como un arco infalible.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 “La gente escuchaba atentamente lo que yo decía; se callaba al escuchar mis consejos.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Una vez que yo hablaba, no tenían nada más que decir; lo que yo decía era suficiente.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Me esperaban como quien espera la lluvia, con la boca abierta por la lluvia de primavera.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Cuando les sonreía, apenas podían creerlo; mi aprobación significaba todo el mundo para ellos.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Decidí el camino a seguir como su líder, viviendo como un rey entre sus soldados, y cuando estaban tristes los consolaba”.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
