Psalmi 137

1 Ob babilonskih rekah, tam smo se usedli; da, jokali smo, ko smo se spominjali Siona.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 Svoje harfe smo obesili na vrbe v njegovi sredi.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 Kajti tam so tisti, ki so nas odvedli proč ujete, od nas zahtevali pesem in tisti, ki so nas opustošili, so od nas zahtevali veselje, rekoč: »Zapojte nam eno izmed sionskih pesmi.«

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Kako naj bi v tuji deželi peli Gospodovo pesem?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 Če jaz pozabim tebe, oh Jeruzalem, naj moja desnica pozabi svojo spretnost.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Če se te jaz ne spomnim, naj se moj jezik prilepi k nebu mojih ust, če ne povišam Jeruzalema nad svojo glavno radost.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Spomni se, oh Gospod, na Jeruzalemov dan otrok Edóma, ki so rekli: »Izbrišite ga, izbrišite ga, celo do njegovih temeljev.«

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Oh hči babilonska, ki boš uničena, srečen bo tisti, ki te poplača, kakor si nam ti služila.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Srečen bo tisti, ki zgrabi in trešči tvoje malčke ob kamne.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!