Pridigar 1
1 Besede Pridigarja, Davidovega sina, kralja v Jeruzalemu.
Szavai Kóhéletnek, Dávid fiának, a ki király volt Jeruzsálemben.
2 »Ničevost ničevosti, « pravi Pridigar, »ničevost ničevosti; vse je ničevost.«
Hiúságok hiúsága, mondja Kóhélet, hiúságok hiúsága, minden hiúság!
3 Kakšno korist ima človek od vsega svojega truda, ki se ga loteva pod soncem?
Mi nyeresége van az embernek minden fáradságában, melylyel fárad a nap alatt?
4 En rod mineva in drug rod prihaja, toda zemlja ostaja na veke.
Nemzedék megy s nemzedék jön, de a föld fönnáll örökké.
5 Tudi sonce vzhaja in sonce gre dol in hiti k svojemu kraju, kjer vstaja.
S fölkél a nap és lenyugszik a nap, s a helyére siet, a hol fölkél.
6 Veter gre proti jugu in se obrača k severu, nenehno se vrti naokoli in veter se ponovno vrača, glede na svoje kroge.
Megy délnek, majd északnak kerül át, folyton kerűlve jár a szél és kerüléseihez tér vissza a szél.
7 Vse reke tečejo v morje, vendar morje ni polno; na kraj, od koder reke prihajajo, tja se ponovno vrnejo.
Mind a patakok a tengerbe folynak, de a tenger nem telik meg; azon helyre, a hova folynak a patakok, oda folynak ők ismét.
8 Vse stvari so polne truda, človek tega ne more izreči. Oko ni nasičeno z gledanjem niti uho nasičeno s poslušanjem.
Mind a dolgok fáradoznak: nem bírja senki elmondani, szem nem lakik jó1 látással és fű1 nem telik meg hallással.
9 Stvar, ki je bila, to je ta, ki bo in to, kar je storjeno, je to, kar bo storjeno, in pod soncem ni nobene nove stvari.
A mi volt, ugyancsak az, a mi lesz, a mi történt, ugyancsak az, a mi történni fog; s nincs semmi új a nap alatt.
10 Ali je katerakoli stvar, o čemer bi bilo lahko rečeno: »Glej, to je novo? To je bilo že od starih časov, ki so bili pred nami.«
Van dolog, melyről azt mondják: nézd, ez új – rég meg volt az ősidőkben, melyek előttünk voltak.
11 Ni spominjanja o prejšnjih stvareh niti ne bo kakršnegakoli spominjanja o stvareh, ki pridejo s tistimi, ki bodo prišle potem.
Nincs megemlékezés az előbbiekről, s az utóbbiakról sem, a kik lesznek majd, nem lesz megemlékezés azoknál, kik legutóbb lesznek.
12 Jaz, Pridigar, sem bil kralj nad Izraelom v Jeruzalemu.
Én, Kóhélet, király voltam Izraél fölött Jeruzeálemben.
13 Izročil sem svoje srce, da išče in preiskuje z modrostjo glede vseh stvari, ki so storjene pod nebom. To bolečo muko je Bog izročil človeškim sinovom, da bi bili vežbani s tem.
És rá adtam szívemet, hogy kutassak és vizsgálódjam a bölcseséggel mind arról, a mi történt az ég alatt; rossz egy bajlódás az, melyet Isten adott az ember fiainak, hogy vele bajlódjanak.
14 Videl sem vsa dela, ki so storjena pod soncem in glej, vse je ničevost in draženje duha.
Láttam mind a dolgokat, melyek történtek a nap alatt; s íme mind hiúság és szélnek hajhászása.
15 To, kar je skrivljeno, ne more biti izravnano; in to, kar je pomanjkljivo, ne more biti prešteto.
A mi görbe, nem bír egyenessé válni, és hiányt nem lehet számlálni.
16 Posvetoval sem se s svojim lastnim srcem, rekoč: »Glej! Prišel sem k velikemu premoženju in prejel sem več modrosti kakor vsi tisti, ki so bili pred menoj v Jeruzalemu. Da, moje srce je imelo sijajno izkušnjo modrosti in spoznanja.
Beszéltem én szívemmel, mondván: én íme nagyobbítottam és gyarapítottam bölcsességemet mindazok fölött, kik előttem voltak Jeruzsálem fölött, és szívem sok bölcsességet és tudást látott.
17 Izročil sem svoje srce, da spoznam modrost in da spoznam norost in neumnost. Zaznal sem, da je tudi to draženje duha.
És ráadtam szívemet, bogy megismerjek bölcseséget, és megismerjek eszelősséget és balgaságot; megismertem, hogy ez is szélnek hajhászata.
18 Kajti v mnogi modrosti je mnogo žalosti in kdor povečuje spoznanje, povečuje bridkost.«
Mert a hol sok a bölcseség, sok a boszúság; és a ki tudást gyarapít, fájdalmat gyarapít.
