Jov 3

1 Potom otvori usta svoja Jov i stade kleti dan svoj.

Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.

2 I progovoriv Jov reèe:

Megszólalt Jób és mondta:

3 Ne bilo dana u koji se rodih, i noæi u kojoj rekoše: rodi se djetiæ!

Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.

4 Bio taj dan tama, ne gledao ga Bog ozgo, i ne osvjetljavala ga svjetlost!

Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.

5 Mrak ga zaprznio i sjen smrtni, oblak ga obastirao, bio strašan kao najgori dani!

Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.

6 Noæ onu osvojila tama, ne radovala se meðu danima godišnjim, ne brojila se u mjesece!

Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.

7 Gle, noæ ona bila pusta, pjevanja ne bilo u njoj!

Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.

8 Kleli je koji kunu dane, koji su gotovi probuditi krokodila!

Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.

9 Potamnjele zvijezde u sumraèje njezino, èekala vidjelo i ne doèekala ga, i ne vidjela zori trepavica;

Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.

10 Što mi nije zatvorila vrata od utrobe i nije sakrila muku od mojih oèiju.

Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.

11 Zašto ne umrijeh u utrobi? ne izdahnuh izlazeæi iz utrobe?

Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?

12 Zašto me prihvatiše koljena? zašto sise, da sem?

Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?

13 Jer bih sada ležao i poèivao; spavao bih, i bio bih miran,

Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;

14 S carevima i savjetnicima zemaljskim, koji zidaše sebi pustoline,

királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,

15 Ili s knezovima, koji imaše zlata, i kuæe svoje puniše srebra.

vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.

16 Ili zašto ne bih kao nedonošèe sakriveno, kao dijete koje ne ugleda vidjela?

Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!

17 Ondje bezbožnici prestaju dosaðivati, i ondje poèivaju iznemogli,

Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.

18 I sužnji se odmaraju i ne èuju glasa nastojnikova.

Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.

19 Mali i veliki ondje je, i rob slobodan od svoga gospodara.

Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.

20 Zašto se daje vidjelo nevoljniku i život onima koji su tužna srca,

Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?

21 Koji èekaju smrt a nje nema, i traže je veæma nego zakopano blago,

Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;

22 Koji igraju od radosti i vesele se kad naðu grob?

kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.

23 Èovjeku, kojemu je put sakriven i kojega je Bog zatvorio otsvuda?

A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?

24 Jer prije jela mojega dolazi uzdah moj, i kao voda razljeva se jauk moj.

Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.

25 Jer èega se bojah doðe na mene, i èega se strašah zadesi me.

Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.

26 Ne poèivah niti imah mira niti se odmarah, i opet doðe strahota.

Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.