Jov 17
1 Duh se moj kvari, dana mojih nestaje; grobovi su moji.
Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!
2 Kod mene su rugaèi, i oko moje provodi noæi u jadu koji mi zadaju.
Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.
3 Daj mi ko æe jamèiti kod tebe; ko je taj koji æe se rukovati sa mnom?
Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?
4 Jer si od njihova srca sakrio razum; zato ih neæeš uzvisiti.
Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.
5 Ko laska prijateljima, njegovijem æe sinovima oèi posahnuti.
Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.
6 Uèinio je od mene prièu narodima, i postao sam bubnjanje meðu njima.
Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.
7 Potamnjelo je oko moje od jada, i svi udi moji postaše kao sjen.
Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.
8 Zaèudiæe se tome pravi, i bezazleni æe ustati na licemjere.
Eliszonyodnak e miatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;
9 Ali æe se pravednik držati svojega puta, i ko je èistijeh ruku veæma æe ojaèati.
és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.
10 A vi vratite se svikoliki i hodite; neæu naæi mudra meðu vama.
Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.
11 Dani moji proðoše, misli moje pokidaše se, što imah u srcu.
Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!
12 Od noæi naèiniše dan, i svjetlost je blizu mraka.
Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél
Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat, (Sheol h7585)
14 Grobu vièem: ti si otac moj; crvima: ti si mati moja, ti si sestra moja.
a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:
15 I gdje je sada nadanje moje? moje nadanje ko æe vidjeti?
hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?
