< اِپھِشِنَح 2 >

پُرا یُویَمْ اَپَرادھَیح پاپَیشْچَ مرِتاح سَنْتَسْتانْیاچَرَنْتَ اِہَلوکَسْیَ سَںسارانُساریناکاشَراجْیَسْیادھِپَتِمْ (aiōn g165) 1
Titeket is megelevenített, akik holtak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,
اَرْتھَتَح سامْپْرَتَمْ آجْنالَنْگھِوَںشیشُ کَرْمَّکارِنَمْ آتْمانَمْ اَنْوَوْرَجَتَ۔ 2
melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik, (aiōn g165)
تیشاں مَدھْیے سَرْوّے وَیَمَپِ پُورْوَّں شَرِیرَسْیَ مَنَسْکامَنایانْچیہاں سادھَیَنْتَح سْوَشَرِیرَسْیابھِلاشانْ آچَرامَ سَرْوّےنْیَ اِوَ چَ سْوَبھاوَتَح کْرودھَبھَجَنانْیَبھَوامَ۔ 3
akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedve a testnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint egyebek is.
کِنْتُ کَرُنانِدھِرِیشْوَرو یینَ مَہاپْریمْناسْمانْ دَیِتَوانْ 4
De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,
تَسْیَ سْوَپْریمْنو باہُلْیادْ اَپَرادھَے رْمرِتانَپْیَسْمانْ کھْرِیشْٹینَ سَہَ جِیوِتَوانْ یَتونُگْرَہادْ یُویَں پَرِتْرانَں پْراپْتاح۔ 5
minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!),
سَ چَ کھْرِیشْٹینَ یِیشُناسْمانْ تینَ سارْدّھَمْ اُتّھاپِتَوانْ سْوَرْگَ اُپَویشِتَواںشْچَ۔ 6
és együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban,
اِتّھَں سَ کھْرِیشْٹینَ یِیشُناسْمانْ پْرَتِ سْوَہِتَیشِتَیا بھاوِیُگیشُ سْوَکِییانُگْرَہَسْیانُپَمَں نِدھِں پْرَکاشَیِتُمْ اِچّھَتِ۔ (aiōn g165) 7
hogy megmutassa a következendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. (aiōn g165)
یُویَمْ اَنُگْرَہادْ وِشْواسینَ پَرِتْرانَں پْراپْتاح، تَچَّ یُشْمَنْمُولَکَں نَہِ کِنْتْوِیشْوَرَسْیَیوَ دانَں، 8
Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.
تَتْ کَرْمَّناں پھَلَمْ اَپِ نَہِ، اَتَح کیناپِ نَ شْلاگھِتَوْیَں۔ 9
Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.
یَتو وَیَں تَسْیَ کارْیَّں پْراگْ اِیشْوَرینَ نِرُوپِتابھِح سَتْکْرِیابھِح کالَیاپَنایَ کھْرِیشْٹے یِیشَو تینَ مرِشْٹاشْچَ۔ 10
Mert az ő alkotása vagyunk, általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
پُرا جَنْمَنا بھِنَّجاتِییا ہَسْتَکرِتَں تْوَکْچھیدَں پْراپْتَے رْلوکَیشْچاچّھِنَّتْوَچَ اِتِنامْنا کھْیاتا یے یُویَں تَے رْیُشْمابھِرِدَں سْمَرْتَّوْیَں 11
Ezért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok voltatok, kiket körülmetéletlennek neveztek azok, akiknek testét kézzel metélték körül,
یَتْ تَسْمِنْ سَمَیے یُویَں کھْرِیشْٹادْ بھِنّا اِسْراییلَلوکاناں سَہَواسادْ دُورَسْتھاح پْرَتِجْناسَمْبَلِتَنِیَماناں بَہِح سْتھِتاح سَنْتو نِراشا نِرِیشْوَراشْچَ جَگَتْیادھْوَمْ اِتِ۔ 12
hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek és az ígéret szövetségeitől távol valók, reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon.
کِنْتْوَدھُنا کھْرِیشْٹے یِیشاواشْرَیَں پْراپْیَ پُرا دُورَوَرْتِّنو یُویَں کھْرِیشْٹَسْیَ شونِتینَ نِکَٹَوَرْتِّنوبھَوَتَ۔ 13
Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel valókká lettetek a Krisztus vére által.
یَتَح سَ ایواسْماکَں سَنْدھِح سَ دْوَیَمْ ایکِیکرِتَوانْ شَتْرُتارُوپِنِیں مَدھْیَوَرْتِّنِیں پْرَبھیدَکَبھِتِّں بھَگْنَوانْ دَنْڈاجْنایُکْتَں وِدھِشاسْتْرَں سْوَشَرِیرینَ لُپْتَواںشْچَ۔ 14
Mert ő a mi békességünk, aki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat,
یَتَح سَ سَنْدھِں وِدھایَ تَو دْوَو سْوَسْمِنْ ایکَں نُتَنَں مانَوَں کَرْتُّں 15
az ellenségeskedést az ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölve, hogy azt a kettőt egy új emberré teremtse ő magában, békességet szerezve,
سْوَکِییَکْرُشے شَتْرُتاں نِہَتْیَ تینَیوَیکَسْمِنْ شَرِیرے تَیو رْدْوَیورِیشْوَرینَ سَنْدھِں کارَیِتُں نِشْچَتَوانْ۔ 16
és hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölve ezen az ellenségeskedést.
سَ چاگَتْیَ دُورَوَرْتِّنو یُشْمانْ نِکَٹَوَرْتِّنو سْماںشْچَ سَنْدھے رْمَنْگَلَوارْتّاں جْناپِتَوانْ۔ 17
És eljőve békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak.
یَتَسْتَسْمادْ اُبھَیَپَکْشِییا وَیَمْ ایکیناتْمَنا پِتُح سَمِیپَں گَمَنایَ سامَرْتھْیَں پْراپْتَوَنْتَح۔ 18
Mert ő által van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
اَتَ اِدانِیں یُویَمْ اَسَمْپَرْکِییا وِدیشِنَشْچَ نَ تِشْٹھَنَتَح پَوِتْرَلوکَیح سَہَواسِنَ اِیشْوَرَسْیَ ویشْمَواسِنَشْچادھْوے۔ 19
Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek,
اَپَرَں پْریرِتا بھَوِشْیَدْوادِنَشْچَ یَتْرَ بھِتِّمُولَسْوَرُوپاسْتَتْرَ یُویَں تَسْمِنْ مُولے نِچِییَدھْوے تَتْرَ چَ سْوَیَں یِیشُح کھْرِیشْٹَح پْرَدھانَح کونَسْتھَپْرَسْتَرَح۔ 20
akiket fölépítettek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, és a szegletkő maga Jézus Krisztus,
تینَ کرِتْسْنا نِرْمِّتِح سَںگْرَتھْیَمانا پْرَبھوح پَوِتْرَں مَنْدِرَں بھَوِتُں وَرْدّھَتے۔ 21
akiben az egész épület szép rendben egybeilleszkedik, s növekedik szent templommá az Úrban,
یُویَمَپِ تَتْرَ سَںگْرَتھْیَمانا آتْمَنیشْوَرَسْیَ واسَسْتھانَں بھَوَتھَ۔ 22
akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.

< اِپھِشِنَح 2 >