Jó 29
1 Job retomou a sua parábola, e disse,
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 “Oh, que eu era como nos meses de antigüidade, como nos dias em que Deus cuidava de mim;
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 quando sua lâmpada brilhou em minha cabeça, e por sua luz eu caminhei através da escuridão,
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 como eu estava no meu auge, quando a amizade de Deus estava em minha tenda,
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 when o Todo-Poderoso ainda estava comigo, e meus filhos estavam ao meu redor,
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 when meus passos foram lavados com manteiga, e as rochas despejaram correntes de óleo para mim,
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 quando eu saí para o portão da cidade, quando preparei meu assento na rua.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Os jovens me viram e se esconderam. Os idosos se levantaram e se levantaram.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Os príncipes se abstiveram de falar, e colocaram sua mão na boca.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 A voz dos nobres foi abafada, e sua língua grudada no céu da boca.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Pois quando o ouvido me ouviu, então ele me abençoou, e quando o olho me viu, ele me elogiou,
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 porque eu entreguei os pobres que choraram, e também os órfãos de pai, que não tinham ninguém que o ajudasse,
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 a bênção daquele que estava pronto para perecer veio sobre mim, e eu fiz com que o coração da viúva cantasse de alegria.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 I me vestiu de retidão, e me vestiu. Minha justiça era como um manto e um diadema.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Eu estava de olho nos cegos, e pés para o coxo.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 Eu era um pai para os necessitados. Pesquisei a causa dele que eu não conhecia.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Eu quebrei as mandíbulas dos injustos e arrancou a presa de seus dentes.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Então eu disse: 'Eu vou morrer em minha própria casa', Vou contar meus dias como a areia.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Minha raiz está espalhada pelas águas. O orvalho fica a noite toda na minha filial.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Minha glória está fresca em mim. Meu arco está renovado em minha mão”.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 “Os homens me escutaram, esperaram, e mantive silêncio para meu conselho.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Depois das minhas palavras, eles não voltaram a falar. Meu discurso caiu sobre eles.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Eles esperaram por mim como pela chuva. Suas bocas bebiam como com a chuva da primavera.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Eu sorria para eles quando eles não tinham confiança. Eles não rejeitaram a luz do meu rosto.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Eu escolhi seu caminho, e sentei-me como chefe. Eu vivi como um rei no exército, como alguém que conforta as carpideiras.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
