Jó 7
1 Por acaso o ser humano não tem um trabalho duro sobre a terra, e não são seus dias como os dias de um assalariado?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Como o servo suspira pela sombra, e como o assalariado espera por seu pagamento,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 Assim também me deram por herança meses inúteis, e me prepararam noites de sofrimento.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Quando eu me deito, pergunto: Quando me levantarei? Mas a noite se prolonga, e me canso de me virar [na cama] até o amanhecer.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Minha carne está coberta de vermes e de crostas de pó; meu pele está rachada e horrível.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Meus dias são mais rápidos que a lançadeira do tecelão, e perecem sem esperança.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Lembra-te que minha vida é um sopro; meus olhos não voltarão a ver o bem.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Os olhos dos que me veem não me verão mais; teus olhos estarão sobre mim, porém deixarei de existir.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 Nunca mais voltará à sua casa, nem seu lugar o conhecerá.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Por isso eu não calarei minha boca; falarei na angústia do meu espírito, e me queixarei na amargura de minha alma.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Por acaso sou eu o mar, ou um monstro marinho, para que me ponhas guarda?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Quando eu digo: Minha cama me consolará; meu leito aliviará minhas queixa,
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Então tu me espantas com sonhos, e me assombras com visões.
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Por isso minha alma preferia a asfixia [e] a morte, mais que meus ossos.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Odeio [a minha vida]; não viverei para sempre; deixa-me, pois que meus dias são inúteis.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 O que é o ser humano, para que tanto o estimes, e ponhas sobre ele teu coração,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 E o visites a cada manhã, e a cada momento o proves?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Até quando não me deixarás, nem me liberarás até que eu engula minha saliva?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Se pequei, o eu que te fiz, ó Guarda dos homens? Por que me fizeste de alvo de dardos, para que eu seja pesado para mim mesmo?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 E por que não perdoas minha transgressão, e tiras minha maldade? Porque agora dormirei no pó, e me buscarás de manhã, porém não mais existirei.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
