Jó 7
1 Por acaso o ser humano não tem um trabalho duro sobre a terra, e não são seus dias como os dias de um assalariado?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Como o servo suspira pela sombra, e como o assalariado espera por seu pagamento,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 Assim também me deram por herança meses inúteis, e me prepararam noites de sofrimento.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Quando eu me deito, pergunto: Quando me levantarei? Mas a noite se prolonga, e me canso de me virar [na cama] até o amanhecer.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Minha carne está coberta de vermes e de crostas de pó; meu pele está rachada e horrível.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Meus dias são mais rápidos que a lançadeira do tecelão, e perecem sem esperança.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Lembra-te que minha vida é um sopro; meus olhos não voltarão a ver o bem.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Os olhos dos que me veem não me verão mais; teus olhos estarão sobre mim, porém deixarei de existir.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Nunca mais voltará à sua casa, nem seu lugar o conhecerá.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Por isso eu não calarei minha boca; falarei na angústia do meu espírito, e me queixarei na amargura de minha alma.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Por acaso sou eu o mar, ou um monstro marinho, para que me ponhas guarda?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Quando eu digo: Minha cama me consolará; meu leito aliviará minhas queixa,
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Então tu me espantas com sonhos, e me assombras com visões.
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Por isso minha alma preferia a asfixia [e] a morte, mais que meus ossos.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Odeio [a minha vida]; não viverei para sempre; deixa-me, pois que meus dias são inúteis.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 O que é o ser humano, para que tanto o estimes, e ponhas sobre ele teu coração,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 E o visites a cada manhã, e a cada momento o proves?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Até quando não me deixarás, nem me liberarás até que eu engula minha saliva?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Se pequei, o eu que te fiz, ó Guarda dos homens? Por que me fizeste de alvo de dardos, para que eu seja pesado para mim mesmo?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 E por que não perdoas minha transgressão, e tiras minha maldade? Porque agora dormirei no pó, e me buscarás de manhã, porém não mais existirei.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
