Jó 7
1 Porventura não tem o homem guerra sobre a terra? e não são os seus dias como os dias do jornaleiro?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Como o cervo que suspira pela sombra, e como o jornaleiro que espera pela sua paga,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 Assim me deram por herança mezes de vaidade: e noites de trabalho me prepararam.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Deitando-me a dormir, então digo, Quando me levantarei? mas comprida é a noite, e farto-me de me voltar na cama até á alva.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 A minha carne se tem vestido de bichos e de torrões de pó: a minha pelle está gretada, e se fez abominavel.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Os meus dias são mais velozes do que a lançadeira do tecelão, e pereceram sem esperança.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Lembra-te de que a minha vida é como o vento; os meus olhos não tornarão a ver o bem.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Os olhos dos que agora me vêem não me verão mais: os teus olhos estarão sobre mim, porém não serei mais.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 Assim como a nuvem se desfaz e passa, assim aquelle que desce á sepultura nunca tornará a subir. (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 Nunca mais tornará á sua casa, nem o seu logar jámais o conhecerá.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Por isso não reprimirei a minha bocca: fallarei na angustia do meu espirito; queixar-me-hei na amargura da minha alma.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Sou eu porventura o mar, ou a baleia, para que me ponhas uma guarda?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Dizendo eu: Consolar-me-ha a minha cama: meu leito alliviará a minha ancia;
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Então me espantas com sonhos, e com visões me assombras:
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Pelo que a minha alma escolheria antes a estrangulação: e antes a morte do que a vida.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 A minha vida abomino, pois não viveria para sempre: retira-te de mim; pois vaidade são os meus dias.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Que é o homem, para que tanto o estimes, e ponhas sobre elle o teu coração,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 E cada manhã o visites, e cada momento o proves?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Até quando me não deixarás, nem me largarás, até que engula o meu cuspo?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Se pequei, que te farei, ó Guarda dos homens? porque fizeste de mim um alvo para ti por tropeço, para que a mim mesmo me seja pesado?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 E porque me não perdoas a minha transgressão, e não tiras a minha iniquidade? porque agora me deitarei no pó, e de madrugada me buscarás, e não estarei lá.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
