Jó 29
1 E proseguiu Job em proferir o seu dito, e disse:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Ah! quem me dera ser como eu fui nos mezes passados! como nos dias em que Deus me guardava!
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 Quando fazia resplandecer a sua candeia sobre a minha cabeça e quando eu pela sua luz caminhava pelas trevas:
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 Como era nos dias da minha mocidade, quando o segredo de Deus estava sobre a minha tenda:
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 Quando o Todo-poderoso ainda estava comigo, e os meus meninos em redor de mim.
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 Quando lavava os meus passos na manteiga, e da rocha me corriam ribeiros de azeite:
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Quando sahia a porta pela cidade, e na praça fazia preparar a minha cadeira:
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Os moços me viam, e se escondiam, e até os edosos se levantavam e se punham em pé:
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Os principes continham as suas palavras, e punham a mão sobre a sua bocca:
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 A voz dos chefes se escondia: e a sua lingua se pegava ao seu paladar:
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Ouvindo-me algum ouvido, me tinha por bemaventurado: vendo-me algum olho, dava testemunho de mim;
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Porque eu livrava o miseravel, que clamava: como tambem o orfão que não tinha quem o soccoresse.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 A benção do que ia perecendo vinha sobre mim, e eu fazia que jubilasse o coração da viuva.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Vestia-me da justiça: e ella me servia de vestido: como manto e diadema era o meu juizo.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Eu fui o olho do cego, como tambem os pés do coxo:
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 Aos necessitados era pae, e as causas de que eu não tinha conhecimento inquiria com diligencia;
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 E quebrava os queixaes do perverso, e dos seus dentes tirava a preza.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 E dizia: No meu ninho expirarei, e multiplicarei os meus dias como a areia.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 A minha raiz se estendia junto ás aguas, e o orvalho fazia assento sobre os meus ramos;
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 A minha honra se renovava em mim, e o meu arco se reforçava na minha mão.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 Ouvindo-me esperavam, e em silencio attendiam ao meu conselho.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Acabada a minha palavra, não replicavam, e minhas razões distillavam sobre elles;
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Porque me esperavam, como a chuva; e abriam a sua bocca, como a chuva tardia
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Se me ria para elles, não o criam, e não faziam abater a luz do meu rosto;
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Eu escolhia o seu caminho, assentava-me como chefe, e habitava como rei entre as tropas: como aquelle que consola os que pranteiam.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
