Jó 14
1 O homem nascido da mulher é curto de dias e farto de inquietação.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 Sae como a flor, e se corta; foge tambem como a sombra, e não permanece.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 E sobre este tal abres os teus olhos, e a mim me fazes entrar no juizo comtigo.
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Quem do immundo tirará o puro? Ninguem.
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Visto que os seus dias estão determinados, comtigo está o numero dos seus dias; e tu lhe pozeste limites, e não passará além d'elles.
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Desvia-te d'elle, para que tenha repouso, até que, como o jornaleiro, tenha contentamento no seu dia.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Porque ha esperança para a arvore que, se fôr cortada, ainda se renovará, e não cessarão os seus renovos
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Se se envelhecer na terra a sua raiz, e morrer o seu tronco no pó,
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 Ao cheiro das aguas brotará, e dará ramos para a planta.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 Porém, morrendo o homem, está abatido: e dando o homem o espirito, então onde está?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 Como as aguas se retiram do mar, e o rio se esgota, e fica secco,
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 Assim o homem se deita, e não se levanta: até que não haja mais céus não acordarão nem se erguerão de seu somno.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 Oxalá me escondesses na sepultura, e me occultasses até que a tua ira se desviasse: e me pozesses um limite, e te lembrasses de mim! (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 Morrendo o homem, porventura tornará a viver? todos os dias de meu combate esperaria, até que viesse a minha mudança?
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Chama-me, e eu te responderei, e affeiçoa-te á obra de tuas mãos.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 Pois agora contas os meus passos: porventura não vigias sobre o meu peccado?
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 A minha transgressão está sellada n'um sacco, e amontoas as minhas iniquidades.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 E, na verdade, caindo a montanha, desfaz-se: e a rocha se remove do seu logar.
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 As aguas gastam as pedras, as cheias afogam o pó da terra: e tu fazes perecer a esperança do homem.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Tu para sempre prevaleces contra elle, e elle passa; tu, mudando o seu rosto, o despedes.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 Os seus filhos estão em honra, sem que elle o saiba: ou ficam minguados sem que elle o perceba:
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 Mas a sua carne n'elle tem dôres: e a sua alma n'elle lamenta.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
