Salmenes 35
1 Av David. Herre, før mi sak mot deim som hev sak mot meg! Strid mot deim som strider mot meg!
Dávidé. Perelj Uram a velem perlőkkel; harczolj a velem harczolókkal.
2 Grip skjold og verja og reis deg til hjelp for meg!
Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.
3 Drag spjotet fram og steng vegen for deim som forfylgjer meg! Seg til mi sjæl: «Eg er di frelsa!»
Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
4 Lat deim blygjast og skjemmast, som stend meg etter livet! Lat deim vika attende med skam, som vil meg noko vondt!
Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják.
5 Lat deim verta som agner for vind, og Herrens engel støyte deim burt!
Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse őket.
6 Lat deira veg verta myrk og hål, og Herrens engel forfylgje deim!
Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse őket.
7 For utan orsak hev dei løynt si grav med garn åt meg, utan orsak hev dei grave ei grav for mitt liv.
Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
8 Lat tjon koma yver honom, når han ikkje veit det, og det garn han løynde fanga honom; lat honom falla i det til sitt tjon!
Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, a melyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
9 Og mi sjæl skal gleda seg i Herren, fagna seg i hans frelsa.
Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
10 Alle mine bein skal segja: «Herre, kven er som du, du som friar den arme frå ein som er honom for sterk, den arme og fatige frå den som plundrar honom?»
Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! A ki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő megrablójától.
11 Det stend upp mange vitne; dei spør meg um det som eg ikkje veit.
Erőszakos tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem, a miről nem tudok.
12 Dei gjev meg vondt til løn for godt; mi sjæl er lati åleine.
Jóért roszszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet.
13 Men eg, eg gjekk i syrgjeklæde, då dei var sjuke; eg pinte mi sjæl med fasta, og mi bøn vende att til min barm.
Pedig én az ő betegségökben gyászba öltöztem, bőjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.
14 Eg gjekk ikring, som det skulde vore min ven, min bror; eg gjekk bøygd og svartklædd, som ein som syrgjer på mor si.
Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem érte; mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
15 Men no, då det hallar med meg, no gled dei seg og flokkar seg saman; det flokkast mot meg fantar og folk eg ikkje kjenner; dei riv sund og kviler ikkje.
Ők pedig örültek az én bukásomon és összegyűltek; összegyűltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak,
16 Liksom skamløysor som driv spott for ein brødbite, so skjer dei tenner imot meg.
Ingyenélők léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
17 Herre, kor lenge vil du sjå på? Drag mi sjæl undan deira herverk, mitt einaste frå unge løvor!
Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet.
18 Eg vil prisa deg i ei stor samling, lova deg millom mykje folk.
Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged.
19 Lat deim som utan grunn er mine fiendar ikkje gleda seg yver meg! Lat deim som hatar meg utan orsak ikkje blinka med auga!
Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám.
20 For dei talar ikkje fred, men tenkjer upp svikande ord mot dei stille i landet.
Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
21 Og dei riv sin munn vidt upp imot meg, dei segjer: «Ha, ha! Vårt auga hev set det!»
Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
22 Du ser det, Herre, teg ikkje! Herre, ver ikkje langt ifrå meg!
Láttad, oh Uram – ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!
23 Vakna upp og vert vaken til å gjeva meg rett, min Gud og Herre, til å føra mi sak!
Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
24 Døm meg etter di rettferd, Herre min Gud, og lat deim ikkje gleda seg yver meg!
Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne öröljenek rajtam!
25 Lat deim ikkje segja i sitt hjarta: «Ha, det er vår lyst!» Lat deim ikkje segja: «Me hev gløypt honom upp!»
Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük őt!
26 Lat deim skjemmast og blygjast alle saman som gled seg i mi ulukka; lat deim klæda seg i skam og skjemsla, dei som høgmodast yver meg!
Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, a kik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be őket, a kik felfuvalkodtak ellenem.
27 Lat deim fagna seg og gleda seg, som unner meg min rett, og lat deim alltid segja: «Høglova vere Herren, som unner sin tenar at det gjeng honom godt!»
Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, a ki kivánja az ő szolgájának békességét.
28 Og mi tunga skal kveda ut di rettferd, heile dagen din pris.
Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet minden napon.
