Salmenes 139
1 Til songmeisteren; av David; ein salme. Herre, du ransakar meg og kjenner meg.
Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 Um eg sit eller stend upp, so veit du det, du skynar min tanke langan veg.
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
3 Mi gonga og lega røyner du ut, og alle mine vegar kjenner du grant.
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4 For det er inkje ord på mi tunga - sjå, Herre, du kjenner det alt til fullnads.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5 Bak og framme held du ikring meg, og du legg di hand på meg.
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6 Slik kunnskap er meg for underleg, han er for høg, eg kann ikkje greida honom.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
7 Kvar skal eg fara frå din ande, og kvar skal eg fly ifrå ditt andlit?
Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
8 For eg upp til himmelen, so er du der, og reidde eg seng i helheimen, sjå, der er du og. (Sheol h7585)
Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. (Sheol h7585)
9 Tek eg vengjerne til morgonroden, slo eg meg ned ved ytste havet,
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
10 di hand vilde leida meg ogso der, og di høgre hand vilde halda meg fast.
Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11 Og sagde eg: «Myrker løyne meg, og ljoset verte natt ikringum meg, »
Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12 so vilde ikkje heller myrkret gjera noko myrkt for deg, og natti vilde vera ljos som dagen, myrkret vilde vera som ljoset.
A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
13 For du hev skapt mine nyro, du hev verka meg i morsliv.
Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14 Eg takkar deg, av di eg er laga på øgjeleg underfull vis; underfulle er dine verk, og mi sjæl veit det so vel.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
15 Mine bein var ikkje dulde for deg då eg vart laga i løynd, då eg med kunst vart verka djupt i jordi.
Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
16 Då eg var eit foster, såg dine augo meg, og i di bok vart dei alle uppskrivne, dei dagar som vart fastsette, då ikkje ein av deim var komen.
Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
17 Og kor dyre dine tankar er for meg, du Gud, kor store summarne er av deim!
És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
18 Vil eg telja deim, so er dei fleire enn sand; eg vaknar, og endå er eg hjå deg.
Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19 Gud, gjev du vilde drepa den ugudlege! og de, blodfuse menner, vik burt frå meg -
Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
20 dei som nemner deg med fulskap, brukar ditt namn til lygn - dine fiendar!
A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21 Skulde eg ikkje, Herre, hata deim som hatar deg, og styggjast ved deim som stend deg imot?
Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
22 Med det sterkaste hatet hatar eg deim, fiendar er dei for meg.
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
23 Ransaka meg, Gud, og kjenn mitt hjarta! Prøv meg og kjenn mine tankar!
Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24 Og sjå um eg er på veg til pinsla, og leid meg på æveleg veg!
És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
