Klagesangene 5
1 Kom i hug, Herre, kor det er med oss! Skoda etter og sjå, kor me er svivyrde!
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Vår arv er komen åt framande, våre hus åt utlendske menner.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 Farlause er me vortne, hev ikkje far. Møderne våre er som enkjor.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 Me lyt kjøpa det vatnet me drikk, vår ved lyt me betala.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 Våre forfylgjarar hev me på halsen; me er trøytte, fær ikkje kvild.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 Til Egyptarland rette me hand, til Assyria, vilde mettast med brød.
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Våre feder synda, dei er burte, me lyt bera deira misgjerningar.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Trælar er våre herrar, og ingen riv oss ut or deira hand.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 Me søkjer vårt brød med livsens fåre for sverdet i øydemark.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Vår hud er glodheit som omnen, for svolten som gneg og brenn.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 Kvende hev i Sion dei skjemt, møyar i byarne i Juda.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 Hovdingar hengde dei med si hand, gamle viste dei ikkje vyrdnad.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 Ungmenne laut bera kverni, og gutar seig ned med vedbyrdi på.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 Dei gamle sit ikkje lenger i porten, dei unge ikkje meir med sitt strengespel.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 Det er slutt med vår hjartans gleda, vår dans er umsnudd til sorg.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 Kransen er fallen av vårt hovud; usæle me, at me hev synda!
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Difor er hjarta vårt sjukt, di so er augo våre dimme -
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 for Sions fjell som ligg audt, der renner no revar ikring.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Du, Herre, sit æveleg konge, frå ætt til ætt stend din kongsstol.
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 Kvi vil du oss æveleg gløyma, ganga frå oss dagarne lange?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 Vend oss, Herre, til deg, so kjem me; nya upp att våre dagar frå gamalt!
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 For du kann vel ikkje reint ha støytt oss burt, vera so ovleg harm på oss.
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
