Jobs 9
1 Då tok Job til ords og sagde:
Felele pedig Jób, és monda:
2 «Eg veit for visst at det er so; kva rett fær mannen imot Gud?
Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Um han med honom vilde trætta, han kann’kje svara eitt til tusund.
Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Vis som han er og sterk i velde - kven kann vel strafflaust tråssa honom,
Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 som fjelli flyt, dei veit’kje av det, og velter deim upp i harm,
A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
6 som ruggar jordi frå sin plass, so pilarne hennar skjelv,
A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 som soli byd so ho ei skin, og set eit segl for stjernorne,
A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 som eine spanar himmeln ut og fram på havsens toppar skrid,
A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 hev skapt Karlsvogni og Orion, Sjustjerna og Sørkamri med?
A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 Som storverk gjer, me ei kann fata, og underverk forutan tal?
A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Han framum gjeng, eg ser han ikkje; um burt han glid, eg går han ikkje.
Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
12 Når han tek fat, kven stoggar honom? Kven honom spør: «Kva gjer du der?»
Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Gud stoggar ikkje vreiden sin; for han seg bøygde Rahabs-fylgjet.
Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Kor kann vel eg då svara han? Kor skal for han eg ordi leggja?
Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 Um eg hev rett, eg kann’kje svara, men lyt min domar be um nåde.
A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
16 Og um han svara når eg ropa, eg trudde ei mi røyst han høyrde.
Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17 Han som i stormver reiv meg burt og auka grunnlaust såri mine,
A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18 han let meg ikkje anda fritt, men metta meg med beiske ting.
Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
19 Når magt det gjeld, då er han der; men gjeld det rett: kven stemnar honom?
Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
20 Um eg hev rett, min munn meg dømer; er skuldlaus, han meg domfeller.
Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
21 Skuldlaus eg er! eg skyner ei meg sjølv, vanvyrder livet mitt.
Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
22 Det er det same, no eg segjer: Han tyner skuldig og uskuldig.
Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
23 Når svipa brått gjev ulivssår, med lått han ser den gode lida.
Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
24 Han jordi gav i nidings hand; på domarar han syni kverver. Er det’kje han, kven er det då?
A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
25 Mitt liv fer snøggare enn lauparen, dei kverv, men lukka såg det aldri;
Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26 Det glid som båtar utav sev, lik ørn som ned på fengdi slær.
Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
27 Når eg mi plåga gløyma vil og jamna panna mi og smila,
Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28 då gruvar eg for pina mi; eg veit du ei frikjenner meg.
Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
29 For når eg lyt straffskuldig vera, kvifor skal eg då fåfengt stræva?
Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30 Um eg i snø meg vilde tvætta og reinsa henderne med lut.
Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31 Du ned i grefti straks meg dukka, so mine klæde ved meg stygdest.
Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32 Han ikkje er ein mann som eg, kann ei med meg til retten gå;
Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.
33 d’er ingen skilsmann millom oss som handi si kann på oss leggja.
Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
34 Når berre han tok riset frå meg og ikkje skræmde meg med rædsla,
Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
35 eg skulde tala utan otte; sjølv dømer eg meg annarleis.
Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!
