Jobs 7
1 Ja, mannen hev ein strid på jordi; hans dagar gjeng som leigedagar.
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Som trælen lengtar etter skugge, og leigekar på løni ventar,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 so fekk eg månader av vonbrot og næter fulle utav møda.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Eg segjer når eg gjeng til kvile: «Når skal eg atter standa upp?» Og kvelden vert so lang, so lang: Eg ligg uroleg alt til dagsprett.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Og makk og sår min likam dekkjer, og hudi skorpnar og bryt upp att.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Mi tid fer snøggar’ enn ein skutel, og ho kverv utan nokor von.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Hugs på: mitt liv er som ein pust; mitt auga ser’kje lukka meir.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Snart er eg løynd for alle augo; du fåfengt stirer etter meg.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 snur ei attende til sitt hus; hans heimstad kjenner han’kje meir.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Difor vil’kje munnen stagga, men tala i min djupe hugverk og klaga i mi sjælenaud.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Er eg eit hav, er eg ein drake, med di du vaktar so på meg?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Eg tenkjer: «Lægjet skal meg lindra, og sengi letta suti mi» -
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 då skræmer du meg upp med draumar, og støkkjer meg med ville syner,
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 so at eg heller ville kjøvast, ja døy, enn vera slik ei beingrind.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 D’er nok! Eg liver ikkje æveleg; Haldt upp! Mitt liv er som ein pust.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Kva er ein mann, at du han vyrder og retter tanken din på honom,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 heimsøkjer honom kvar ein morgon, ransakar honom kvar ei stund?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Når tek du frå meg auga ditt? Meg slepper med eg svelgjar råken?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Hev eg gjort synd, kva gjer eg deg, du som på mannen vaktar stødt? Kvi hev du meg til skiva valt? So eg hev vorte meg ei byrd?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 Kvi gjev du ikkje syndi til? Kvi ansar du på mine brot? No sig eg snart i moldi ned; og leitar du, so er eg burte.»
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
