< Jobs 7 >
1 Ja, mannen hev ein strid på jordi; hans dagar gjeng som leigedagar.
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Som trælen lengtar etter skugge, og leigekar på løni ventar,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 so fekk eg månader av vonbrot og næter fulle utav møda.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Eg segjer når eg gjeng til kvile: «Når skal eg atter standa upp?» Og kvelden vert so lang, so lang: Eg ligg uroleg alt til dagsprett.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Og makk og sår min likam dekkjer, og hudi skorpnar og bryt upp att.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Mi tid fer snøggar’ enn ein skutel, og ho kverv utan nokor von.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Hugs på: mitt liv er som ein pust; mitt auga ser’kje lukka meir.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Snart er eg løynd for alle augo; du fåfengt stirer etter meg.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 Som skyi framum fer og kverv, so ingen att frå helheim vender, (Sheol )
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol )
10 snur ei attende til sitt hus; hans heimstad kjenner han’kje meir.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Difor vil’kje munnen stagga, men tala i min djupe hugverk og klaga i mi sjælenaud.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Er eg eit hav, er eg ein drake, med di du vaktar so på meg?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Eg tenkjer: «Lægjet skal meg lindra, og sengi letta suti mi» -
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 då skræmer du meg upp med draumar, og støkkjer meg med ville syner,
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 so at eg heller ville kjøvast, ja døy, enn vera slik ei beingrind.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 D’er nok! Eg liver ikkje æveleg; Haldt upp! Mitt liv er som ein pust.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Kva er ein mann, at du han vyrder og retter tanken din på honom,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 heimsøkjer honom kvar ein morgon, ransakar honom kvar ei stund?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Når tek du frå meg auga ditt? Meg slepper med eg svelgjar råken?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Hev eg gjort synd, kva gjer eg deg, du som på mannen vaktar stødt? Kvi hev du meg til skiva valt? So eg hev vorte meg ei byrd?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Kvi gjev du ikkje syndi til? Kvi ansar du på mine brot? No sig eg snart i moldi ned; og leitar du, so er eg burte.»
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.