Jobs 4
1 Då tok Elifaz frå Teman til ords og sagde:
Felelt a Témánbeli Elífáz és mondta:
2 «Vert du vel tykkjen um eg talar? Men kven kann halda ordi inne?
ajjon ha szólni próbálnánk hozzád, terhedre volna-e; de visszatartani a szavakat ki bírja?
3 På rette veg du førde mange; dei trøytte hender styrkte du;
Íme, oktattál sokakat, és lankadt kezeket megerősítettél;
4 med ord du hjelpte deim som snåva, og gav dei veike knei kraft.
a megbotlót fönntartották szavaid és görnyedező térdeket megszilárdítottál.
5 Men når det gjeld deg sjølv, du klagar; når deg det råkar, ræddast du!
Most hogy reád jött, terhedre van, hozzád ér, és megrémültél?
6 Di von du på di gudstru bygde og sette lit til last-laust liv.
Nemde istenfélelmed a te bizodalmad, reményed pedig útjaid gáncstalansága!
7 Tenk etter: Når vart skuldlaus tynt? Når gjekk rettvis mann til grunns?
Gondolj csak rá: ki az, ki ártatlanul veszett el, és hol semmisültek meg egyenesek?
8 Stødt fann eg: dei som urett pløgde, og sådde naud, dei hausta slikt;
A mint én láttam: kik jogtalanságot szántottak és bajt vetettek, azt aratják is;
9 dei stupte for Guds andedrag, gjekk for hans vreidestorm til grunns.
Isten leheletétől elvesztek, s haragja fuvallatától elenyésznek.
10 Ja, løva skrik, og villdyr burar; ungløva fær sin tanngard knekt;
Oroszlán ordítása, vadállat üvöltése és az oroszlánkölykök fogai kitörettek.
11 og løva døyr av skort på rov; løvinna misser sine ungar.
Oroszlán elvész ragadmány híján, s a nőstényoroszlán fiai szertezüllenek.
12 Ein løynleg tale til meg kom; i øyra mitt det stilt vart kviskra,
De én hozzám egy ige lopódzott, és neszt fogott fel fülem belőle.
13 som tankar i eit nattsyn kjem, når svevnen tung på folki kviler.
Képzetek közt az éj látományaitól, mikor mély álom esik az emberekre:
14 Det kom ei rædsla yver meg, ei skjelving gjenom alle lemer;
rettegés lepett meg és remegés, és összes csontjaimat megrettentette.
15 ein gust meg yver panna strauk, og på min kropp seg håri reiste;
S egy szellem suhant el arczom mellett, borzadott testemnek hajaszála.
16 og noko stogga for mi åsyn; eg kunde ikkje klårt skilja; framfor mitt auga stod eit bilæt’, eg høyrde som ei røyst som kviskra:
Ott áll, de nem ismerem meg ábrázatát, egy alak van szemeim előtt; suttogást meg hangot hallok:
17 «Hev menneskjet vel rett for Gud? Er mannen rein framfor sin skapar?
Igaznak bizonyul-e halandó az Isten előtt, vagy alkotója előtt tisztának-e a férfi?
18 Han sine tenarar ei trur og finn hjå sine englar lyte -
Lám, szolgáiban nem hisz és angyalaira vet gáncsot;
19 enn meir hjå folk i hus av leir; hjå deim som hev sin grunn i moldi, ein kann deim krasa, som eit mol.
hát még kik agyagházakban laknak, a kiknek a porban van alapjuk, összezúzzák őket hamarább molynál.
20 Dei er frå morgon og til kveld; ein krasar deim - kven merkar det? - Og dei vert ikkje funne meir.
Reggeltől estig összetöretnek, észrevétlenül elvesznek örökre.
21 Når deira tjeldsnor vert rykt upp, dei døyr og ingen visdom fær.»
Nemde megszakad bennök kötelük, meghalnak, de nem bölcsességben!
