Jobs 32
1 Dei tri mennerne svara ikkje Job meir, av di han heldt seg sjølv for rettferdig.
Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt:
2 Men då loga harmen upp hjå Elihu, son åt Barak’el, buziten, av Rams-ætti. Han vart harm på Job, av di han heldt seg sjølv rettferdigare enn Gud.
Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
3 Han harmast og på dei tri venerne, av di dei ikkje kunde finna noko svar, og endå dømde Job skuldig.
De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
4 For Elihu hadde venta med å tala til Job, av di dei andre var eldre enn han;
Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála.
5 men då Elihu såg at dei tri mennerne ikkje hadde noko å svara, vart han brennande harm.
De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja.
6 Og Elihu, son åt Barak’el, buziten, tok til ords og sagde: «Ung er eg etter år å rekna; de derimot er gamle menn. Difor eg blygdest og var rædd å segja til dykk det eg veit.
És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
7 Eg tenkte: «Åri tala lyt og alderen forkynna visdom.»
Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
8 Nei, ånd lyt til hjå menneski; og Allvalds ande gjev deim vit.
Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
9 Dei gamle er’kje alltid vise, kvithærde veit’kje stødt det rette.
Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
10 Difor eg segjer: Høyr på meg; eg vil og segja det eg veit.
Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
11 Eg venta hev på dykkar ord og lydde vel på dykkar lærdom, alt med de leita etter ord.
Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
12 Og eg gav nøgje agt på dykk, men ingen sagde Job imot, ingen av dykk gav honom svar.
Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
13 Seg ikkje: «Visdom der me fann; Gud slå han ned, folk kann det ikkje.»
Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember!
14 Han hev’kje tala imot meg, og ei med dykkar ord eg svarar.
Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
15 Dei er forstøkte, svarar ikkje, dei vantar ord å føra fram.
Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó.
16 Treng eg vel venta når dei tegjer og stend der reint forutan svar?
Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
17 Eg vil og svara, eg for meg, eg vil og segja det eg veit.
Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
18 For eg er full av ord til svars; i bringa sprengjer åndi på.
Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek.
19 Mitt indre er som innstengd vin, lik nye vinhit vil det sprengjast.
Ímé, bensőm olyan, mint az új bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.
20 Eg tala vil so eg fær luft, vil opna lipporne og svara.
Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
21 Eg ikkje tek parti for nokon og smeikjer ei for nokor mann;
Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
22 å smeikja kann eg ikkje med; min skapar elles burt meg reiv.
Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!
