Jobs 32
1 Dei tri mennerne svara ikkje Job meir, av di han heldt seg sjølv for rettferdig.
S megszűnt ez a három férfi felelni Jóbnak, mert igaz volt a maga szemeiben.
2 Men då loga harmen upp hjå Elihu, son åt Barak’el, buziten, av Rams-ætti. Han vart harm på Job, av di han heldt seg sjølv rettferdigare enn Gud.
Akkor föllobbant haragja Elihúnak, a Búzbeli Barakél fiának a Rám nemzetségből; Jób ellen lobbant föl haragja, mivelhogy igazabbnak vélte magát Istennél,
3 Han harmast og på dei tri venerne, av di dei ikkje kunde finna noko svar, og endå dømde Job skuldig.
s három barátja ellen lobbant föl haragja, mivelhogy nem találtak feleletet, de Jóbot gonosznak ítélték.
4 For Elihu hadde venta med å tala til Job, av di dei andre var eldre enn han;
Elihú pedig kivárta Jóbot szavaival, mert azok korra öregebbek voltak nálánál.
5 men då Elihu såg at dei tri mennerne ikkje hadde noko å svara, vart han brennande harm.
De látta Elíhú, hogy nincsen felelet a. három férfi szájában, akkor föllobbant haragja.
6 Og Elihu, son åt Barak’el, buziten, tok til ords og sagde: «Ung er eg etter år å rekna; de derimot er gamle menn. Difor eg blygdest og var rædd å segja til dykk det eg veit.
S megszólalt Elíhú, a Búzbeli Barakélnek fia és mondta: Fiatal vagyok én korra, ti pedig aggastyánok, azért tartózkodtam és féltem attól, hogy tudásomat közöljem veletek.
7 Eg tenkte: «Åri tala lyt og alderen forkynna visdom.»
Azt mondtam: Napok beszéljenek és az évek sokasága tudasson bölcsséget.
8 Nei, ånd lyt til hjå menneski; og Allvalds ande gjev deim vit.
Ámde a szellem az a halandóban s a Mindenható lehelete, a mi értelmessé teszi őket.
9 Dei gamle er’kje alltid vise, kvithærde veit’kje stødt det rette.
Nem a sokévűek bölcsek, s nem a vének értenek ítéletet;
10 Difor eg segjer: Høyr på meg; eg vil og segja det eg veit.
azért mondtam: hallgass reám, hadd közöljem én is tudásomat.
11 Eg venta hev på dykkar ord og lydde vel på dykkar lærdom, alt med de leita etter ord.
Lám, várakoztam szavaitokra, figyeltem értelmezéseitekre, míg átkutatnátok a beszédeket.
12 Og eg gav nøgje agt på dykk, men ingen sagde Job imot, ingen av dykk gav honom svar.
Ügyeltem is reátok, de íme nincs, ki Jóbot megczáfolná, ki közületek mondásaira felelne.
13 Seg ikkje: «Visdom der me fann; Gud slå han ned, folk kann det ikkje.»
Nehogy mondjátok: találtunk bölcsességet; Isten taszítsa őt el, nem ember!
14 Han hev’kje tala imot meg, og ei med dykkar ord eg svarar.
De nem én hozzám intézett beszédet, nem is a ti mondásaitokkal válaszolnék neki.
15 Dei er forstøkte, svarar ikkje, dei vantar ord å føra fram.
Megrettentek, nem feleltek többet, elszakadtak tőlük a szavak.
16 Treng eg vel venta når dei tegjer og stend der reint forutan svar?
Várakozzam-e, mert ők nem beszélnek, mert elállottak, nem feleltek többé?
17 Eg vil og svara, eg for meg, eg vil og segja det eg veit.
Hadd felelek: én is a részemmel, hadd közlöm én is tudásomat.
18 For eg er full av ord til svars; i bringa sprengjer åndi på.
Mert tele vagyok szavakkal, szorít engem bensőm szelleme.
19 Mitt indre er som innstengd vin, lik nye vinhit vil det sprengjast.
Íme bensőm olyan, mint nyitatlan bor, mint a mely új tömlőkből kifakad.
20 Eg tala vil so eg fær luft, vil opna lipporne og svara.
Hadd beszélek, hogy megkönnyebbüljek, kinyitom ajkaimat és felelek.
21 Eg ikkje tek parti for nokon og smeikjer ei for nokor mann;
Nem kell senki személyét tekintenem és embernek nem fogok hízelkedni;
22 å smeikja kann eg ikkje med; min skapar elles burt meg reiv.
mert nem is tudok én hízelkedni; csakhamar elvinne engem alkotóm.
