Jobs 3

1 Då let Job upp munnen og banna fødedagen sin.

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

2 Job tok til ords og sagde:

És szóla Jób, és monda:

3 «Burt med den dag då eg vart fødd, den natt som sa: «Ein svein er avla!»

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

4 Må denne dag til myrker verta - burtgløymd av Gud i høge himmel - og inkje ljos på honom skina!

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

5 Lat svarte myrkret honom eiga og skyer seg kring honom samla! Dagmyrkjingar skal honom skræma

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

6 og myrkret gløypa denne natt! Burt med den natt frå årsens dagar, ho kome ei i månads tal!

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

7 Ja, aud og tom skal natti verta og ingen fagnad i ho klinga;

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

8 Dagbannarar skal henne banna, dei som kann mana upp Livjatan,

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

9 Og morgonstjernor skal’kje skina; fåfengt ho venta skal på ljoset - augbrunerne av morgonroden -

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

10 av di ho ei livsdøri stengde på mor mi, so eg slapp for kval.

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

11 Kvi døydd’ eg ei i moders liv? Ell’ slokna då eg rett var fødd?

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

12 Kvi fanst det kne som mot meg tok; og brjost eg kunde suga ved?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

13 So låg eg still og kvilde no, eg sov og hadde ro og fred

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –

14 hjå kongar og hjå fyrstar, som til gravstad pyramider bygde,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

15 hjå hovdingar som åtte gull og fyllte sine hus med sylv;

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

16 ell’ ufødd var eg ikkje til, lik born som aldri ljoset såg.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

17 Der rasar ei dei vonde meir; der kviler dei som trøytte er;

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

18 og fangarne er trygge der; dei høyrer ingen drivar meir.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

19 Der stor og liten like er, og trælen fri for herren sin.

Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.

20 Kvi gjev han ljos til den som lid, og liv til deim som gremmer seg,

Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

21 som fåfengt stundar etter dauden, og søkjer han som løynde skatt,

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

22 som gled seg, ja, som jublar høgt, og fegnast når dei finn ei grav -

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

23 til mannen som ei finn sin veg, som Gud set fast og stengjer inne?

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

24 Min sukk hev vorte daglegt brød, og klaga mi som vatnet strøymar.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

25 Meg råkar det eg ottast fyre; det som eg ræddast, hender meg.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

26 Snaudt fær eg fred, snaudt fær eg ro, snaudt lindring - so kjem uro att.»

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.