Jobs 27
1 Job heldt fram med talen sin og sagde:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
2 «So sant Gud liver, som meg sveik, og Allvalds som meg volde sorg
Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
3 - for endå eg min ande dreg; i nosi mi er guddomspust -:
Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4 Urett ligg ei på mine lippor; mi tunga talar ikkje svik.
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5 D’er langt frå meg å gje’ dykk rett, mi uskyld held eg fast til dauden.
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6 Mi rettferd held eg fast uskjepla, eg ingen dag treng skjemmast ved.
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7 Min fiend’ skal seg syna gudlaus, min motstandar som urettferdig.
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
8 Kva von hev en gudlaus att, når Gud vil sjæli or han draga?
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
9 Vil Gud vel høyra skriket hans, når trengsla bryt innyver honom?
Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
10 Kann han i Allvald vel seg gleda? Kann han kvar tid påkalla Gud?
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11 Eg um Guds hand vil læra dykk; kva Allvald vil, det dyl eg ikkje.
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12 Sjå dette hev det alle set; kvi talar de då tome ord?
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13 Den lut fær gudlause av Gud, den arven valdsmann fær av Allvald.
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
14 Til sverdet veks hans søner upp; hans avkom mettast ei med brød;
Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15 dei siste legst i grav ved pest, og enkjorne held ingi klaga.
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
16 Og um han dyngjer sylv som dust og samlar klæde liksom leir:
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17 Den rettvise tek klædi på; skuldlause skifter sylvet hans.
Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18 Han byggjer huset sitt som molen, likt hytta vaktmannen set upp.
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
19 Rik legg han seg - men aldri meir; han opnar augo - og er burte.
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20 Som vatsflaum rædsla honom tek, ved natt riv stormen honom burt.
Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21 Han driv av stad for austanvind, som blæs han frå hans heimstad burt.
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
22 Han utan miskunn på han skyt; frå handi hans han røma må.
Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
23 Med hender klappar dei åt han og pip han frå hans heimstad burt.
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
