Jobs 16

1 Då svara Job og sagde:

Felele pedig Jób, és monda:

2 «Eg hev høyrt nok av dette slag; d’er brysam trøyst de alle gjev.

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

3 Vert det’kje slutt på tome ord? Kva er det som til svar deg driv?

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?

4 Eg skulde tala liksom de, i fall de var i staden min; eg sette ord i hop mot dykk, eg riste hovudet mot dykk;

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

5 eg skulde trøysta dykk med munnen og lindra dykk med lippemedynk.

Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.

6 Men tale lindrar ei min verk, og ikkje kverv han um eg tegjer.

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

7 Men no hev han meg trøytta ut, du hev øydt ut min heile huslyd.

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

8 Du klemde meg, til vitne vart det, mi liding reiste seg imot meg og vitna mot meg beint i syni.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

9 Hans vreide reiv og elte meg; han gnistra tennerne imot meg; fiendar kveste augo på meg

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

10 og opna munnen sin imot meg og slo mi kinn med skjemdarslag og stima saman imot meg.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

11 Til farkar Gud meg yverlet og kastar meg i brotsmenns vald.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

12 Midt i min fred han skræmde meg, treiv meg i nakken, krasa meg, til skiva sette han meg upp.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

13 Hans pilar svirrar kringum meg; bønlaust han kløyver mine nyro, mitt gall han tømer ut på jordi.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

14 Han bryt meg sund med brot på brot og stormar mot meg som ei kjempa.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

15 Sekk hev eg sytt um hudi mi og stukke hornet mitt i moldi.

Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

16 Raudt er mitt andlit utav gråt, og myrkret tyngjer augneloki,

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;

17 endå mi hand er rein for vald, og bøni mi er fri for svik.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

18 Løyn ikkje blodet mitt, du jord! Legg ikkje klaga mi til kvile!

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

19 Alt no mitt vitne er i himmeln, min målsmann i det høge bur.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

20 Når mine vener spottar meg; til Gud eg tårut auga vender.

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

21 Han døme millom Gud og mann og millom mannen og hans ven.

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

22 Og ikkje mange år det vert fyrr eg gjeng burt og kjem’kje att.

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.