Jobs 14
1 Sjå - menneskjet, av kvinna født, det liver stutt, av uro mett.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 Som blom det sprett og visnar burt, ja, lik ein skugge burt det fer.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Men du med honom auga held, og meg du dreg for domen din.
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Skal tru det av ein urein kjem ein som er rein? Nei, ikkje ein!
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Når dagetalet hans er sett, hans månads-tal sett fast hjå deg, når du for han ei grensa drog som ei han yverskrida kann,
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 so snu deg frå, lat han få fred og ha sin dag som leigekaren!
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 For treet er det endå von; um det vert det hogge, sprett det att, på renningar det vantar ikkje.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Når røterne i jordi eldest, og stomnen døyr i turre mold,
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 ved dåm av vatnet skyt det knupp, fær som ein stikling grøne greiner.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 Men døyr ein mann, då ligg han der; han andast, og kvar er han då?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 Som vatnet renn ut or ein sjø, som elvi minkar, turkast ut,
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 so ligg ein mann, ris ikkje upp; til himmeln kverv, dei vaknar ikkje; ein kann’kje vekkja deim or svevnen.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 Å, gjev du gøymde meg i helheim, løynde meg, til din vreide gav seg, gav meg ein frest, og so meg hugsa! (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 Tru mannen døyr og livnar att? I all min strid eg skulde vona og venta til avløysing kom.
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Eg skulde svara, når du ropa og lengta mot dine eige verk.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 Men no du tel kvart stig eg tek og agtar vel på syndi mi;
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 mi synd er læst i pungen inn, og på mi skuld du gøymer vel!
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 Som fjellet fell og smuldrast burt, og berget frå sin stad vert flutt,
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 Som vatnet holar steinen ut, og flaumen skolar moldi burt, so tek du ifrå mannen voni
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 og tyngjer honom ned for alltid. Han fer av stad; med åsyn rengd du sender honom burt frå deg.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 Han veit’kje um hans born vert heidra; han merkar ikkje um dei armast;
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 Hans eigen kropp hans liding valdar, og sjæli græt for eigi sorg.»
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
