Jobs 10
1 Mi sjæl er leid av livet mitt, eg gjev mi klaga lause taumar, vil tala i min såre hugverk.
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 Til Gud eg segjer: «Døm meg ikkje; seg kvifor du imot meg strider!
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 Finn du det godt å gjera vald, og øyda upp ditt eige verk, men lysa yver gudlaust råd?
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Er auga ditt av kjøt og blod? Ser du som menneskje plar sjå?
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Er dine dagar mennesk-dagar? Er dine år lik mannsens år?
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 Med di mitt brot du leitar upp, og granskar etter syndi mi,
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 endå du veit eg er uskuldig, og ingen bergar or di hand.
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 Di hand hev skapt og dana meg fullt ut, og no vil du meg tyna?
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Hugs på, du forma meg som leir; no gjer du atter meg til mold!
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Som mjølk du let meg renna ut og let meg stivna liksom ost;
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Du klædde meg med hud og kjøt, fleitta bein og senar saman.
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Du gav meg både liv og miskunn, og verna um mitt andedrag.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 Men dette du i hjarta gøymde, eg veit det var i din tanke;
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 Du vakta på meg um eg synda; du gav meg ikkje til mitt brot;
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 um eg var skuldig, usæl eg! Um skuldfri, tord’ eg ei meg briska, av skjemsla mett, med naud for augom;
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 For då du jaga meg som løva og let meg atter under sjå,
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 du førde nye vitne mot meg og harmast endå meir på meg og sende mot meg her på her.
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 Kvi drog du meg or morsliv fram? Kvi fekk eg ikkje usedd døy,
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 lik ein som aldri til hev vore, og vart i grav frå morsliv lagt?
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 Er ikkje mine dagar få? Haldt upp! Slepp meg, so eg litt glad kann verta,
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 fyrr eg gjeng burt, og kjem’kje att, til myrkre land med daudeskugge,
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 eit land so myrkt som svarte natti, med daudeskugge og vanskipnad, der dagsljoset er som myrke natt!»»
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
