Esaias 63
1 Kven er dette som kjem frå Edom, frå Bosra i raude klæde, so brikjen i bunaden sin, so staut i si store kraft? «Det er eg, eg som talar rettferd, som er megtig til å frelsa.»
Ki ez, aki Edómból jön, piros ruhában Boczrából ez, aki díszes az öltözetében, lépdelve ereje bőségében? Én vagyok, ki igazsággal beszél, ki nagy a segítésben!
2 Kvifor er bunaden din so raud, og klædi som trødde du vinpersa?
Miért vörös a te öltözeted és ruháid olyanok mint a prést tipróé?
3 «Eg trødde persa åleine, og ingen av folki var med meg. So trødde eg på deim i vreide og trakka deim sund i min harm. Då skvatt deira blod på klædi mine, og eg sulka heile min klædnad.
Sajtót tiportam én egyedül, és a népek közül senki sem volt velem, tiportam őket haragomban és tapostam hevemben; ruháimra freccsent a levük és egész öltözékemet bemocskoltam.
4 For ein hemnedag var i min hug, og mitt utløysingsår var kome.
Mert bosszú napja volt a szívemben, és megváltottjaim éve eljött.
5 Eg såg meg um, det var ingen som hjelpte, og eg undrast på at ingen meg studde, då hjelpte meg min arm, og min harm var meg til studnad,
Néztem és nincs segítő, bámultam és nincs támogató; akkor segített nekem az én karom és hevem, az támogatott engem.
6 og eg trakka ned folkeslag i min vreide og gjorde deim drukne i min harm, deira blod let eg renna på jordi.»
És összetiportam népeket haragomban és megrészegítettem hevemmel, és lefolyattam a földre levüket.
7 Herrens miskunn vil eg prisa, Herrens storverk, etter alt det Herren hev gjort oss og hans store godleik mot Israels hus, som han viste deim i si miskunn og sin store nåde.
Az Örökkévaló kegyeit emlegetem, az Örökkévaló dicséreteit mind azok szerint, amiket művelt velünk az Örökkévaló, a nagy jóságot Izrael háza iránt, amelyet velük művelt irgalma szerint és kegyeinek bősége szerint.
8 Han sagde: «Dei er mitt folk, trufaste borni.» Og han vart deira frelsar.
Azt mondta: bizony népem ők, fiak, akik nem hazudnak – és lett nekik segítőül.
9 I all deira trengsla var ingi trengsla, hans åsyns engel frelste deim; i sin kjærleik og si milda han løyste deim ut, han tok deim upp, og han bar deim alle fordoms dagar.
Minden szorultságukban ő szorult meg, arcának angyala segítette meg őket, szeretetében és könyörületében ő váltotta meg őket; felvette és vitte őket az őskor mindennapjaiban.
10 Men dei var stride og harma hans heilage ande, då gjordest han um til fiend’, sjølv stridde han mot deim.
De ők engedetlenkedtek és megbúsították szentséges szellemét és ellenséggé változott irántuk, ő harcolt ellenük.
11 Då fordoms dagar då tenkte hans folk på Moses: Kvar er han som deim førde or havet med sin buskaps hyrding? Kvar er han som gav deim i barmen sin heilage ande,
Ekkor megemlékezett az őskor napjairól, Mózesről, a népe: Hol van, ki felvezette őket a tengerből nyája pásztorával, hol van, aki beletette szentséges szellemét?
12 som let fara ved Mose sida sin herlege arm, som kløyvde vatnet framfor deim, so han skapte seg eit æveleg namn,
Aki járatta Mózes jobbján dicsőséges karját, meghasította a vizeket előttük, hogy szerezzen magának örök nevet.
13 han som førde deim gjenom djupet som ein hest yver heidi, so ikkje dei snåva?
Járatta őket mélységekben, mint a ló a pusztában nem botlottak meg.
14 Liksom buskapen gjeng ned i dalen, førde Herrens ande deim til ro; ja, so hev du ført ditt folk og skapt deg eit herleg namn.
Mint állat, mely leszáll a síkságba, nyugodni viszi őt az Örökkévaló szelleme: úgy vezetted népedet, hogy szerezz magadnak dicsőséges nevet.
15 Skoda ned frå himmelen, sjå, frå din heilage, herlege bustad! Kvar er din brennhug, di kraft? Di rørsla i barmen, di miskunn held seg att imot meg.
Tekints az égről és láss, szent és dicsőséges hajlékodból! Hol van buzgalmad és hatalmad? Belsőd megindulása és irgalmad türtőztették magukat irántam!
16 For du er vår fader, for Abraham veit ikkje um oss, og Israel kjenner oss ikkje. Men du, Herre, er vår fader, «Vår utløysar» du heiter frå gamalt.
Mert te vagy atyánk, mert Ábrahám nem tud rólunk és Izrael nem ismer bennünket; te Örökkévaló vagy az atyánk, öröktől való megváltónk a te neved.
17 Kvi let du oss vildra, Herre, frå dine vegar? Kvi gjer du vårt hjarta hardt, so me ikkje ottast deg? Vend att for dine tenarar skuld, for ætterne i din arvlut!
Miért tévelyegtetsz el bennünket, Örökkévaló, a te utaidról, elkeményíted szívünket a te félelmedtől? Térj vissza a te szolgáid, örökséged törzsei kedvéért!
18 Eit lite bil hev ditt heilage folk havt si eiga, so trakka våre uvener ned din heilagdom.
Csekély ideig bírta szent néped, szorongatóink összetiporták szentélyedet.
19 Det hev vorte med oss som du aldri hadde rådt yver oss, som ditt namn hadde ei vore nemnt yver oss.
Olyanok lettünk, mint akiken soha nem uralkodtál, akik fölött nem neveztetett a te neved.
